Emlékezzünk a mozdonyvezetőkre és  mindazokra, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket! Ez a nap a gyászé, ugyanakkor a tiszteleté és az összetartozásé is. A mozdonyvezető hivatás különleges. Nem csupán szakma, hanem életforma. Amikor mozdonyra ülünk, nemcsak gépet irányítunk, hanem felelősek vagyunk életekért, időért, biztonságért. Mi vagyunk azok, akik hajnalban, és éjszaka, hévégén és ünnepnap is nekiindulunk, hogy mások célba érjenek. Ránk nem irányul a reflektorok fénye, de tudjuk mi a kötelességünk és felelősségünk.

Ennek a hivatásnak azonban ára is van. Az elmúlt évtizedekben számos kollégánk adta életét szolgálat közben balesetekben, váratlan tragédiákban. Ők azok, akik a vasút történetét nemcsak szolgálatukkal, hanem áldozatukkal is írták.

15 éve, október 20-án, éppen ezen a napon, Délegyháza és Kiskunlacháza között mozdonyvezető társunk, Szlávik István életét vesztette szolgálatteljesítés közben. Az ő emlékére, és minden hasonlóan elhunyt kollégánk tiszteletére nyilvánította a Mozdonyvezetők Szakszervezete ezt a napot a Mozdonyvezetők Gyásznapjává. E naptól kezdve minden évben ezen a napon megállunk egy percre, hogy ne csak nevüket, de történetüket is őrizzük.

Amikor gyertyát gyújtunk kollégáink emlékére, nemcsak a múlt felé fordulunk. A láng fényében ott látjuk a jelen felelősségét és a jövő ígéretét is. Hogy soha ne legyen több tragédia, hogy a vasúti közlekedés biztonságosabb, kiszámíthatóbb, emberségesebb legyen.

Mert a vasút — bármilyen modern technika áll mögötte — mindig az emberre épül. A mozdonyvezető felkészültsége, döntése az, ami életet menthet vagy tragédiát előzhet meg. Kollégáink emléke kötelez bennünket arra, hogy minden nap tegyünk a biztonságért, a körülmények javításáért, a megbecsülésért. Hogy soha ne legyen közömbös, ha hibát látunk, ha veszélyt érzünk, ha fáradtságot vagy felelőtlenséget tapasztalunk. Mert minden apró döntés mögött ott lehet egy élet és egy család, amely várja haza azt, aki szolgálatba indult.

A Mozdonyvezetők Gyásznapja nemcsak a fájdalom napja. Ez a nap arról is szól, hogy összetartozunk.

Mi, akik ugyanazon a sínpáron járunk, ugyanazt a hivatást szolgáljuk, ugyanazt a felelősséget hordozzuk. Egy közösség vagyunk, amely tudja: a mozdonyvezető soha nincs egyedül. Mert mögötte ott áll a családja és a kollégái.

Őrizzük meg azok emlékét, akik már nem lehetnek köztünk, de akik örökre velünk maradnak
minden induláskor és minden megérkezéskor! Nyugodjanak Békében! Emlékük legyen áldott, hivatásuk legyen örök példánk.