A záhonyi körzet szerepének erősítése a cél
Záhony " A MÁV Csoport és az osztrák szövetségi vasutak tavaly decemberben olyan hosszú távú stratégiai együttműködést kötött, mely az elkövetkező évekre kijelöli a vállalatcsoportok együttműködési területeit
A megállapodás keretében a MÁV leányvállalata, a Záhony-PORT Zrt. és az ÖBB-leányvállalat, a Rail Cargo Hungária Zrt. is szorosabbra fűzte kapcsolatait, az együttműködési megállapodás az idei évre vonatkozóan rögzíti a két fél stratégiai együttműködését. Eszerint az RCH átrakási és logisztikai feladatok elvégzésében számít a Záhony-PORT-ra, amely az osztrák fél rendelkezésére áll.
Az együttműködés a záhonyi átrakókörzet jobb kihasználását, a határátmenet versenyképességét is elősegíti, s a magyar fél célja, hogy a fuvarozáshoz kapcsolódó pályahasználati díj bevétel a magyarországi vasúti hálózaton, s ne a szomszédos országokban realizálódjon. A nemzeti vasúttársaság célja a kelet-nyugati vasúti áruszállításban fordítókorong szerepet betöltő záhonyi körzet szerepének erősítése az átrakó forgalom fellendítése érdekében, valamint a vasúti áruszállítás működtetéséhez közvetlenül kapcsolódó állomási- és rendezőpályaudvari logisztikai szolgáltatások fejlesztése.
A megállapodás jobb tervezhetőséget jelent az évre, ezáltal a 420 munkavállalóval rendelkező Záhony-PORT Zrt. munkája is tervezhetőbb, illetve a térségben dolgozó MÁV munkavállalók valamint a Rail Cargo Hungária Zrt. több száz munkavállalója számára is nagyobb stabilitást jelent a stratégiai együttműködés " kaptuk az információt a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság Társasági Kommunikációs Osztályától.
forrás: szon.hu
