Mozdonyvezetők Szakszervezete
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése. Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy a magyar vasút egyeduralmára veszélyt jelenthetnek a külföldi vállalkozások.
"Váratlanul újjáéledt eljárás" - Milliárdos bírságot kaphat a MÁV!
Január 19-én tárgyalja a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a magyar és osztrák állami vasúti árufuvarozó cégek ügyét, amelyben milliárdos bírságot szabhatnak ki.
Több hónapos, alapos előkészítő munkát követően, eredményesen zárult a MÁV Csoport és az ÖBB Holding AG, azaz az osztrák szövetségi vasutak közötti tárgyalás sorozat. Ennek eredményeként a két társaság vezetője " Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Christian Kern, az osztrák állami vasúttársaság vezetője " olyan hosszú távra szóló megállapodást írt alá, amely az elkövetkező évekre vonatkozóan kijelöli a vállalatcsoportok együttműködési területeit.
Nem lesz elég a 378 milliárd a MÁV és a BKV adósságára
Kimaradnak a Volán-társaságok a januárban felállítandó Nemzeti Közlekedési Holdingból. Mivel a BKV részvételét már korábban elvetették, a szervezetbe lényegében csak a MÁV-tól korábban leválasztott cégeket olvasztják majd. Vagyis a személyszállítással foglalkozó MÁV-START, a járművek karbantartását végző MÁV-GÉPÉSZET és a vontatással foglalkozó MÁV-TRAKCIÓ olvadna össze.