A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nem juthat a Malév sorsára a MÁV


Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése. Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy a magyar vasút egyeduralmára veszélyt jelenthetnek a külföldi vállalkozások.


Nem kerülhet olyan helyzetbe a MÁV, mint a Malév " mondta el Szarvas, hozzátéve, a vasúti személyszállítás piacán is megvalósul a liberalizáció. A különbség az, hogy a légi szállítással szemben a vasúti személyszállítás közszolgáltatásnak minősül " hangsúlyozta. Ennek okán nemcsak hogy nem tilos az állami támogatás, de az EU számon is kérheti, hogy a kormány ellentételezi-e a vasúti szolgáltatóknak a bevétellel nem fedezett, igazolt költségeit. A magyar vasúttársaság járműállománya mára elavulttá vállt, emellett a szabad piac is kihívások elé állítja.

A lap kitér rá, hogy a szomszédos nyugati országokban a kormányok nagyon nagy erőfeszítéseket tesznek a színvonal növelése érdekében " Németországban vagy Ausztriában egy kiselejtezett kocsi is lehet korszerűbb, mint egy magyarországi, felújított IC.

Ha a kormány egy teljes menetrendre tesz megrendelést, versenytárs nélkül marad a MÁV. Ha nem így tesz és egy-egy vonalat, régiót, valamely nagyváros " vagy épp Budapest " elővárosi közlekedését versenyeztetné, akkor előfordulhatna külföldi pályázó győzelme " írja pénteken utcára kerülő számában a Magyar Nemzet.

forrás: mno.hu

mav malév csőd elavult

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok