A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Vasúti pályázatot semmisített meg


Vasúti pályázatot semmisített meg a horvát közbeszerzési döntőbizottság

Zágráb, 2016. február 1., hétfő (MTI) - A horvát közbeszerzési döntőbizottság (DKOM) megsemmisítette a Rijeka-Zágráb-Budapest vasútvonal Zágráb utáni szakaszának 1,3 milliárd kuna (55,4 milliárd forint) értékű felújításra kiírt kivitelezői pályázatot - ismertette hétfőn a HINA horvát hírügynökség.

A Dugos Selo - Körös (Krizevci) közötti szakasz 38,2 kilométer hosszú. A vasútvonal modernizálása fél óráról 18 percre csökkentené az utazás idejét. A projekt hat új híd felépítését és hét régi felújítását is tartalmazza, továbbá 11 felüljáró és egy aluljáró létrehozását gépjárművek számára, valamint hat gyalogos aluljáró kialakítását.

A horvát Dalekovod és Zagreb Montaze (DIV) közös ajánlatát 2015. októberében fogadta el a horvát vasutak vállalat (HZ Infrastruktura), ez volt a legalacsonyabb árat ajánló kivitelező. A döntés ellen panasszal élt a két másik pályázó, az osztrák Swietelsky Baugesellschaft, valamint a közös ajánlatot beadó spanyol Comsa Barcelóna és az Acciona Mantenimiento de Infraestructuras Madrid.

A DKOM elfogadta a fellebbezést, és a vasúttársaságot arra kötelezte, hogy az említett cégek részére fizesse ki a fellebbezési eljárás költségeit, egyenként 100 ezer kunát.

A horvát vasutak korábban azt tervezte, hogy néhány hónapon belül megkezdik Horvátország eddigi legnagyobb vasúti fejlesztését, amelyet az Európai Unió is támogat: 85 százalékban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 15 százalékban saját tőkéből finanszírozták volna a projektet. A kivitelezői pályázat megsemmisítésével most a munkálatok elhalasztódnak.

A döntőbizottság már egyszer megsemmisítette a Dugos Selo - Körös (Krizevci) szakaszra kiírt pályázatot. A 2015 márciusi kiírásra akkor az egyik pályázó túl magas árat ajánlott, egy másik pedig olyan kivitelező céget választott, amely a horvát vasutak tulajdonában volt, így megsértette az uniós előírásokat.

mti.hu

2021 január-február

Mozdonyvezetők Lapja

2021 január-február

  • Napi - heti pihenőnap és pihenőidő a MÁV Csoportnál
  • Kollektív Szerződés egységesítésére irányuló tárgyalások a Startnál
  • Megrendülten búcsúzunk, elhunyt Hornok Béla
  • A munkáltatónak biztosítani kell a védőoltás felvételéhez szükséges szabadidőt
  • Új díjcsomagok a MOSZ tagi flottában
  • MOSZ tagkártya kedvezmények
  • Tram-train Az elfeledett, de új életre keltett városközi villamos

Megtekintés Korábbi számok