Ülést tartott az Ügyvivő Bizottság
Több napirendi pont szerepelt az Ügyvivő Bizottság augusztus 23-i ülésén.
Napirend előtt Hólik Ferenc, Dunaferr tagcsoportvezető adott tájékoztatást a társaságnál benyújtott, kollektív munkaügyi jogvitát indító beadványáról. A vasúti területen dolgozók bére alacsonyabb a gyári átlagnál, ez elvándorlást okoz, emiatt pedig a maradó munkavállalók leterheltsége kimagasló méreteket öltött, havi 60-70 túlórát is teljesítenek, főleg a forgalmi dolgozók. Szakszervezetünk követelése: bérfejlesztés és a létszám feltöltése a technológiailag indokolt mértékre.
Első napirendi pontként az Ügyvivő Bizottság megtárgyalta a tábla pc bevezetésével kapcsolatos legújabb fejleményeket. Augusztus 10-én ülést tartott a tábla pc munkabizottság, majd augusztus 17-én a szeptember 1-jei teljes körű éles bevezetéssel kapcsolatban kezdeményezett konzultáción állapodtunk meg a MÁV-START Zrt. vezetésével. A megállapodás értelmében a szeptemberi bevezetés a kisalakú menetigazolványokra és a parancskönyvi elektronikus rendszer élesítésére korlátozódik, a többi elemet csak a negyedik negyedéves oktatások után, december 1-től kell alkalmaznunk. Az oktatáson két órában lesz szó a rendszerről, különösen a legutóbbi, még nem oktatott fejlesztésekről.
Második napirendi pontként az Ügyvivő Bizottság viták után elfogadta a 2017. évi nemzetközi kapcsolatok pályázat elbírálására tett javaslatot, mely alapján hat tagcsoport kap hozzájárulást az általa szervezett programokhoz.
A harmadik napirendi pontban az Ügyvivő Bizottság kialakította javaslatát a szeptemberben kezdődő időszakos vizsgákon megfelelően teljesítő vontatási utazók motivációs díjazására. A javaslattal mielőbb megkeressük a MÁV-START Zrt-t.
Az egyebek napirendi pontban felmerült témák:
- A MÁV-START Zrt. 2017. szeptember 1-jére összehívta a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülését, melyre három, Kollektív Szerződést módosító javaslat napirendre vételét javasolta. A három javaslatból kettő érinti szakszervezetünk tagjait, ezekre az Ügyvivő Bizottság kialakította álláspontját, melyet a tárgyalódelegáció az ülésen majd képvisel.
- Döntött az Ügyvivő Bizottság, hogy valamelyik szeptemberi ülésén önálló napirendként tárgyal a tagdíjfizetés szabályozásával kapcsolatos teendőkről.
- Megjelent a Mozdonyvezetők Lapja legújabb száma.
- A következő Küldöttközgyűlés tervezett időpontja: 2017. október 4.
