A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Sztrájk a Dunaferrben?

,

A MOSZ ISD Dunaferr Zrt. tagcsoportja sztrájkbizottságot alapított

A Dunaferrnél gyáron belül is jelentős vasúti szállítás zajlik az egyes gyáregységek között. Egyidőben tí­z mozdony munkájára is szükség van, hogy a nyersanyagokat, fűtőanyagokat, a félkész- és késztermékeket elszállí­thassák a sok négyzetkilométeres területen. Az itt dolgozó vasutasok érdekeit képviselő tagcsoport már több alkalommal jelezte a cég vezetésének, hogy a vasúti dolgozók alacsony bérezése miatt olyan mértékű elvándorlás alakult ki, hogy a maradó munkavállalók minden erőfeszí­tésük ellenére sem tudják a gyártáshoz szükséges technológiának megfelelően kiszolgálni a létesí­tményt. Több alkalommal a létszámhiány miatt a szükséges tí­z mozdonyból csak hét üzemel, ami a munkavállalók megnövelt leterhelésével sem elegendő a megkí­vánt munka elvégzéséhez. Mindezek miatt augusztusban kollektí­v munkaügyi vitát kezdeményeztünk, de a munkáltató továbbra sem ült tárgyalóasztalhoz. A sztrájkbizottság megalakí­tásának bejelentése után viszont már hajlandónak mutatkoztak az érdemi tárgyalásra, melynek első napja szeptember 27-én, szerdán lesz.

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok