Bővült az elővárosi flotta
Töredékére, 290-ről 51 milliárdra csökkent a MÁV-csoport adóssága 2010 óta, miközben megkétszereződött a korszerű elektromos motorvonatok száma
A közszolgáltatást végző cégek állami ellentételezést kapnak a tevékenységükhöz. A MÁV-csoport a vasúti infrastruktúra működtetéséhez, illetve a személyszállítási közszolgáltatáshoz szükséges erőforrásokat kapja az állami költségtérítésből. A MÁV Zrt. pályaműködtetési, a MÁV-Start Zrt. közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik, ezek a tíz évre szóló megállapodások biztos hátteret jelentenek a működéshez. Az állami támogatásnak és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően 2016-ban - az utolsó, lezárt pénzügyi évben - a MÁV-csoport 132 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, az adózás előtti eredmény pedig 14 milliárd forintot tett ki. 2017-ben a cégcsoport előre jelzett konszolidált árbevétele 138 milliárd forint, az adózás előtti eredmény pedig 12 milliárd forint. Eközben az adósságállomány 51 milliárd forintra csökkent az elmúlt év végére. A MÁV-csoport tavaly saját forrásból - állami adósságátvállalás nélkül - közel 15 milliárd forint adósságszolgálatot teljesített. Ez jelentős siker annak fényében, hogy 2010-ben csaknem 300 milliárd forint volt a cégcsoport adósságállománya. A MÁV Zrt. 2021-ben, a MÁV-Start Zrt. pedig 2024-ben teljes mértékben visszatörleszti hosszú lejáratú hiteladósságát. A pénzügyi gazdálkodás kiváló eredményei mellett jelentős fejlesztésekre is sor került. Mint ismert, 2016 év végén érkezett meg a megrendelő MÁV-Starthoz a 123. FLIRT 1-es motorvonat, és ezzel teljessé vált a nemzeti vasúttársaság flottája. Az első, 30+30 motorvonatra szóló szerződést 2006-ban írta alá a szállító a vasúttársasággal. Ezt 2013-ban követte a korábbival azonos műszaki tartalmú 42+6 motorvonat vásárlása, ennek közbeszerzését a MÁV-Start és a GYSEV közös kiíróként hirdette meg. További 6+15 korszerű, alacsony padlós villamos motorvonat beszerzésről tavaly júliusban írt alá szerződést a személyvasút és a Stadler Bussnang AG. Az új motorvonatok hagyományos kék árnyalatú festésűek, a 2014-től leszállított 42 új járművel teljesen azonos a megjelenésük. Immár Magyarországon üzemel a világ legnagyobb, egységes FLIRT-flottája: összesen 133 első "generációs és 10 darab harmadik generációs FLIRT vonat szállít utasokat, ebből 123 a MÁV-Start állományában és tíz+tíz a GYSEV-nél. A járművek 2007 óta összesen több mint százmillió kilométert tettek meg, elsősorban a fővárosi elővárosi forgalomban. A korszerű, akadálymentes, hatékony energiafelhasználású motorvonatokon 211 ülőhely van, a végsebességük 160 kilométer. A fejlesztések nem álltak le, 11 nagy kapacitású, azaz emeletes, 600 ülőhellyel rendelkező motorvonat szállítását már megrendelte a MÁV-Start.