A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Jönnek a MÁV új automatái, de nem onnan, ahonnan várták

,

Egy olyan budapesti vállalat futott be a közbeszerzésen, amelynek szinte semmilyen ilyen jellegű tapasztalata nincs

A milliárdos közbeszerzést nem az a magyar cég nyerte, amelyről korábban az ágazatban azt pletykálták, hogy az egész tendert direkt rá írták ki " írja a G7.hu gazdasági oldal. Helyettük egy olyan budapesti vállalat futott be, amelynek szinte semmilyen ilyen jellegű tapasztalata sincs, de egy itthon sem ismeretlen német csoport áll mögöttük.

A győztes a Traco Zrt. lett, amely ugyan informatikai területen mozog, pont jegykiadó automatákat azonban eddig nem gyártott. Első ránézésre mindez azért lehet furcsa, mert a MÁV-Start nagyon komoly referenciákat írt elő, márpedig ezeket a Traco egyedül nem tudta teljesíteni. Valószínűleg pont ezért vonták be pályázatukba a német Scheidt & Bachmannt, amely a MÁV-nak ugyan még nem, de a BKV-nak egy már szállított automatákat.

A MÁV által meghatározott feltételek eredetileg az Aquis-csoportnak kedveztek, amely a vasúttársaság eddigi egyetlen hasonló tenderét is elnyerte még 2012-ben.

A nyertesektől a tervek szerint, első körben százat, majd 275-öt szerez be a vasúttársaság az automatákból, további összesen 110 automatára pedig opciót tartanak fenn. Korábban egyszerre ennyi jegykiadót még egyetlen cég sem vásárolt Magyarországon, különösen, hogy a MÁV minden bizonnyal az opciót is lehívja majd. A beszerzést ugyanis teljes egészében uniós pénzből finanszírozzák, és összesen 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre rá.

A Traco"Scheidt & Bachmann kettősnek most 60 napja van, hogy leszállítsa az első 15 készüléket, amelyet két hónapig tesztel a MÁV. A MÁV-nál a G7kérdésre korábban azt mondták, hogy az első 385 készülék főleg a budapesti elővárosi, a nagy utasforgalmú vidéki (például Miskolc, Nyíregyháza, Szeged) és a balatoni állomásokra kerülhet. Emellett megerősítik a Tatabánya"Győr-szakaszt, illetve azokat a nem elővárosi állomásokat is, ahol jelenleg a forgalomirányító vasutasok árulják a jegyeket.

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok