Nyugdíj: ez változna a korkedvezményeknél
Hamarosan döntés születhet a 2015-ben eltörölt korkedvezményes nyugdíjról: témakörökre, munkahelyekre lebontva listáznák, mik azok a tényezők, amelyek károsan hathatnak egy dolgozó egészségére, aki emiatt kompenzációban részesülhetne

Visszatérhet talán a korkedvezményes nyugdíj is. A felvetésről a kormánnyal is megkezdődnek az egyeztetések - derült ki Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek szakértőjének nyilatkozatából, melyet a HírTV-nek adott.
A korábbi rendszerrel szemben - amely munkakörökre vonatkozott, most munkahelyekre vonatkozóan állítanák össze a tényezőket felsoroló listát. Ennek oka az érdekvédelmi konföderáció felelőse szerint az, hogy azt tapasztalták, nagyon eltérők lehetnek a körülmények a különböző alkalmazóknál - mondta el a szakértő a tévének.
Példaként Mészáros azt hozta fel, hogy két targoncavezető vagy rakodó munkás esetében is jelentős különbségek lehetnek a munkafeltételek között, függően attól, hogy kinek mekkora részben van szükség a fizikai erejére a munkavégzéshez, ez pedig cégenként eltér. A Liga Szakszervezetek már megkezdte a tényezők vizsgálatát, sőt, elkészült az a tanulmány, amely a kockázatértékelést is tartalmazza munkahelyekre vonatkoztatva, hogy hol van sok olyan egészségkárosító feltétel, amely korkedvezményt, vagy a munkavédelmi feltételeket kíván.
A folyamatos vizsgálat egy rugalmas rendszert eredményezhet, amely akár ezt is lehetővé tenné, hogy a foglalkoztatók változtassanak az alkalmazott technológián, ha az a dolgozók egészségi állapotára jelentős hatással van. Szavai alapján ez azt is eredményezheti, hogy a megkímélt munkavállalóknak nem lenne szüksége a korai nyugdíjba vonulás kedvezményére, ez pedig a foglalkoztatók számára lehet vonzó.
A konföderáció azokon a munkahelyeken, ahol ez nem oldható meg, a munkavállalók kompenzálását javasolja. Egy állami alap létrehozását javasolják, amelyből az emberek bevételkiesést pótolhatnák - közölte Mészáros Melinda. Hogy ez pontosan hogy nézne ki, még nem tudják, mert jelenleg is vitáznak erről a munkáltatói oldallal, a kormányt is igyekeznek bevonni. Azt is javasolják, hogy a kockázatos munkahelyeken plusz rekreációs időt, akár szabadságot adjanak a dolgozóknak, illetve, hogy a megterhelő pozíciókban ne lehessen 8 vagy heti 40 órát dolgoztatni az embereket, illetve kerülnék a túlmunkát is.
A Liga azt is javasolja, hogy a munkaügyi vizsgálatokat is szigorítsák. Mészáros szerint a "24. órában vagyunk", felfokozott a dolgozói várakozás, és már másfél éve egyeztetnek, hogy legyen egy dolgozók egészségmegőrzésére törekedő rendszer.