Így is lehet vállalati kultúrát építeni...
Kovács Imre Rail Cargo Hungária Zrt. Vezérigazgatójának facebook oldalán találtuk a következő bejegyzést. A következtetéseket vonja le mindenki saját maga...

Kedves Kollégák!
A mai nap, az ÖBB vezetőinek gyakorlata alapján részt vettem a "perspektiva váltás" nevű programban.
Minden vezetőnek el kell tölteni egy kis időt egy szolgálati helyen, ahol ismerkedhet a kollégákkal és a folyamatokkal. Számomra, mint 31 éve vasutasnak, kevés hely jelent újdonságot, mert vagy dolgoztam magam is sok pozícióban, vagy találkoztam már sok szolgálati hellyel. Egy valami azért egészen eddig kimaradt az életemből! Sokan fognak majd csodálkozni, de még életemben nem utaztam mozdonyon. Számomra ez mindig idegennek tűnt, hogy vasúti vezetők, akik talán nem is voltak vasutasok, szívesen megjelentek a mozdonyon a mozdonyvezetők mellett. Ezért is volt nehéz a kollégáknak engem rábeszélni erre a "kirándulásra". Megmondom őszintén, megérte!
Mindig büszke voltam erre a cégre és minden munkavállalójának a munkájára, értékteremtésére. Sokat beszélünk, hogy kinek a tevékenysége fontos, vagy fontosabb a cég életében. Mindenkié! Viszont ma megéreztem "vonatozás" élményét, örömét. Egy Tauruson ülni, 450 tonnával mögöttünk és érezni az erőt és a nyugalmat, amit a technika sugároz, fantasztikus érzés volt! De a technika mellett az ember is fontos. Sokat foglalkoztunk már a mozdonyvezetőinkkel. Vannak összesen 192-en. Nem kevesen! Már 10 %-át teszik ki a munkavállalói létszámnak. 2010 után, a saját vontatási képesség kialakításakor sokat foglalkoztunk a kollégák beintegrálásával az RCH szervezetébe és csapatába. Nagyon jó csapatot sikerült akkor felépítenünk, a legjobb kollégákból. Biztos vagyok benne, hogy a mostanra megnövekedett létszámot is az ország legjobb mozdonyvezetői töltik fel. Akiket felvettünk, akik maradtak, vagy adott esteben visszajöttek korszerű technikán dolgozhatnak, stabil foglalkoztatási környezetben. Cégünket a gazdasági válság, vagy esetleg üzletek elvesztése sem rázta meg, hogy lokálisan kollégákat kellett volna elbocsátani. Mi vagyunk a legnagyobbak és ez biztonságot ad minden kolléga számára. De nem kényelmesedhetünk el és a legjobbat kell adni magunkból a munka frontján.
Ma Fradiból indulva egy olyan kollégával utazhattam, vitt magával, akire mindannyian büszkék lehetünk. Szlama Ferenc a szolgálat során úgy beszélt elhivatottságról, alázatról a munka iránt, hogy az mindenki számára példaértékű lehet. El kell juttatni a vonatot a célállomásra, hogyan tudunk a legjobban váltani?
Tudjuk, hogy a forgalom szervezés nem tőlük függ, de ők azért megpróbálnak mégis eljutni, továbbmenni.
Azt gondolom, hogy megérte kialakítani a saját trakciós képességet, hogy ilyen csapat dolgozzon direktben nálunk.
Kérem őket, hogy mindenki olyan elkötelezett legyen mint Ferenc, rövidtávú ígéretek miatt ne hagyjátok el ezt a biztos céget!
És minden RCH-s kollégát kérek arra, hogy segítsük a mozdonyvezetőinket abban, hogy az állomási forgalmi személyzet a mi vonatjainkat kezelje fontosnak, hiszen mi adjuk a legtöbb munkát a MÁV-nak, és miattunk dolgozhatnak a rendezőpályaudvarok!
A mai nap láthattam egy komplex munkafolyamat elemeit. Én biztos vagyok benne, hogy ez akkor is így működik, mikor a Vezérigazgató nem láthatja a tevékenységet!
Köszönöm mindenkinek a munkáját!