A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A Mozdonyvezetők Szakszervezete szeptember 18-19-én tartotta 8. Kongresszusát

,

A Kongresszus a leköszönő Kiss László helyébe Barsi Balázst választotta elnökké.

A MOSZ 2018. szeptember 18-19-én tartotta 8. Kongresszusát Herceghalomban. Az első napon a küldöttek elfogadták az elmúlt négy év beszámolóját, módosították az Alapszabályt, a Választási Szabályzatot és az Etikai Szabályzatot. A "Mozdonyvezetőkért" emlékérem kitüntetésben Halász István, Batka András (posztumusz), Nagy Péter és Kiss László részesültek. Az első nap utolsó napirendi pontja volt a tisztségviselő-választás.

Az elmúlt húsz évben elnöki tisztséget betöltő Kiss László nyugdíjba vonulására tekintettel már nem indult a választáson. Helyére a küldöttek kétfordulós választási ceremónia eredményeképpen Barsi Balázst, Budapest-Centrum területi ügyvivőjét, a MÁV-START Budapest-Keleti telephelyének mozdonyvezetőjét választották.

Barsi Balázs

Barsi Balázs

A két ügyvezető alelnöki poszton nem történt változás, ezeket a tisztségeket továbbra is dr. Záhonyi Zsolt és Apavári József tölti be.

Ellenőrző Bizottság elnöke: Banka Attila
Tagok: Horváth György, Kass Tibor

Etikai Bizottság elnöke: Hólik Ferenc
Tagok: Gazsó Attila, Czibolya Gábor

Országos Választási Bizottság elnöke: Dömösi Zsolt
Tagok: Kaáli Zsuzsanna, Korcz Levente

Sport Bizottság elnöke: Csapkó Béla
Tagok: Dékány Zsolt, Kass Tibor

Alapítvány elnöke: Tóth Ferenc Attila
Tagok: Lancsák Róbert, Korcz Attila, Magyar Lajos, Oszvald Fruzsina

Alapítvány Felügyelő Bizottság elnöke: Szóth Tibor
Tagok: Gergely Zsolt, Szaniszló Zsolt

A Kongresszus szeptember 19-én a szakszervezet 2018-2022. évi programját egyhangúlag elfogadta.

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok