A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálnák

,

Sokat javítana a fővárosi régió közlekedésén, ha vasúttal át lehetne járni a budai és pesti belvároson keresztül nyugatról keletre.

A Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára azt javasolja, hogy vizsgálják meg a Déli és a Nyugati pályaudvar alagutas összekötésére vonatkozó terveket és a beruházás lehetőségét, amelyre szerinte európai uniós források is szerezhetők.

Fürjes Balázs csütörtökön a Buda fókuszában a Déli pályaudvar címmel szervezett fővárosi szakmai fórumon elmondta, már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal történő összekötésére, és ezt az elképzelést elő kellene venni, mert ma nagyon aktuális.

A Déli pályaudvar a földfelszínen teljesen megszűnne, és így a helye fejlesztési területté válna. A Nyugati pályaudvar esetében is nagy terület szabadulna fel, a vasúti forgalom jelentős része ott is a föld alá kerülne - közölte az államtitkár, kiemelve: a terv megvalósításával megoldódna Budapest átjárhatósága az elővárosi, távolsági vasúti közlekedésben, valamint a vasúti teherszállítás számára is.

Fürjes Balázs (Fotó: VS.hu / Kummer János)

Fürjes Balázs azt mondta, az ügyben nincs még döntés, meg kellene vizsgálni az alagút megépítésének lehetőségét, el kellene végezni a szükséges vizsgálatokat, és megvalósítási tanulmányokra lenne szükség.

Az államtitkár hangsúlyozta: ma már nincs szükség fejpályaudvarokra.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, azt szeretné, hogy a terület beépüljön és fejlődjön. Mindez az érintett kerületi önkormányzatok, a fővárosi önkormányzat és a kormány közös fejlesztési feladata - mondta.

Pokorni Zoltán (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Pálfy Sándor egyetemi tanár, a Műegyetem urbanisztika tanszékének tanára támogatandónak nevezte a pályaudvarok föld alatti kapcsolatának megteremtését.

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, a BKK korábbi vezetője azt mondta: történelmi jelentősége van annak a budapesti vasút szempontjából, hogy az alagútról szóló terv napirendre kerülhet.

Ha a tervezett alagút és a hozzá kapcsolódó rendszer létrejönne, a vonat metróerejű közlekedési eszközzé válna Budapesten - mondta.

Vitézy Dávid (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Vitézy Dávid megjegyezte azt is, hogy a Déli pályaudvar ma tájseb a budai belvárosban, méltatlan a budai környezethez.

Gyetvai Árpád, a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodájának igazgatója arról beszélt, hogy a Déli pályaudvar területén közcélú sportközpontot szeretnének, ott sportváros alakulhatna ki.

A szakmai fórumot a Budapesti Hegyvidéki Önkormányzat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezte.

2025. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2025. 1.szám

  • Rajtunk nem fog múlni
  • Meddig várunk még?
  • Karaker nélkül
  • Területi hírek
  • Két vezeték három fázis
  • Úton útfélen

Megtekintés Korábbi számok