A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Sínen lehet a nagy orosz-magyar vonatüzlet

,

Egy magyar"orosz konzorcium 1300 vasúti kocsi egyiptomi szállítására kaphatott megbízást, a munka felét a hazai fél teljesítené

Az Egyiptomi Államvasutak 1,2 milliárd euróért 1300 új vasúti kocsit rendelt a magyar"orosz Transzmasholding konzorciumtól, ez fennállása eddigi legnagyobb megbízása " írja az Ahram portál. Az MTI " a kínai Hszinhua állami hírügynökséget idézve " több mint egymilliárd eurós üzletről, a Xinhuanet pedig 1,2 milliárd dollárosról számolt be.
A keddi aláírási ceremónián egyiptomi részről részt vett Mosz­tafa Madbuli miniszterelnök, Mohamed al-Asszar külügyi és védelmi ipari miniszter, Hisam Arafat szállítási miniszter, továbbá Oroszország és Magyarország kairói nagykövete. Az esemény utáni tájékoztatón Hisam Arafat közölte, hogy az 1300 kocsiból 800 légkondicionált lesz, a járművek első tétele pedig 14 hónapon belül megérkezik.

A szerződést a szállító részéről a Transzmasholding Hungary konzorcium alelnöke írta alá, de az MTI a társulás magyar résztvevőjét nem nevezi meg, holott " a többi között a Világgazdaságban megjelent " korábbi sajtónyilatkozatokban, sőt az MTI-ben is szerepelt már a Dunakeszi Járműjavító Kft. (DJJ) neve. A hírügynökség emlékeztet, hogy júliusban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára közölte: az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha az 1300 vasúti kocsi által képviselt értéknek több mint 50 százalékát Magyarországon állítják elő.
Ez " az 1,2 milliárd eurót alapul véve " legalább 600 millió eurónyi, tehát 194,4 milliárd forintnyi gyártást jelentene a DJJ-nek. (Feltéve, hogy a szerződés részleteiben vagy netán a magyar fél kilétében azóta nem történt változás.) A társaság tavalyi árbevétele 6,1 milliárd, adózott eredménye 59 millió forint volt. A Transzmasholding Hungary Kft. tulajdonosa a TMH International AG, amelynek székhelye ez év júniusa óta a svájci Zugban van.

A hír egyik érdekessége, hogy az Egypt Independent portál már nyolc napja azt írta az egyiptomi vasúti hatóság vezetőjére, Asraf Raszlanra hivatkozva, hogy Egyiptom a jövő hónapban megkapja annak az 1300 vasúti kocsinak az első tételét, amelyet egy magyar"orosz konzorciumtól rendelt. Ötszáz kocsi a nagy távolságú felső-egyiptomi vonalakon fog szolgálni.

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok