A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Na, ez nem MÁV: ilyesmi vonat mehet majd 1200 km/h-val a Budapest-Bécs-Pozsony vonalon is

,

32 méter hosszú és 5 tonnát nyom az a szerkezet, amely az Elon Musk által megálmodott hipergyors vákuumvasúton közlekedne, és amit a napokban mutattak meg először a nagyközönségnek.

Lassan két éve annak, hogy a Hyperloop Transportation Technologies mindenkit meglepve bejelentette: Közép-Európában is megépítenék az Elon Musk által megálmodott hipervasutat. Talán még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a tervben Magyarország is szerepel, ugyanis a Pozsony"Bécs"Budapest-vonalon közlekedne a sci-fibe illő jármű.

Azóta viszonylag keveset lehetett hallani a projektről, ám ez nem jelenti azt, hogy a szakemberek ne dolgoztak volna a háttérben. 2017 tavaszán már fotókon is megmutatták: elkezdték építeni a hipergyors vákuumvasút utasfülkéit. A napokban újabb előrelépés történt, a cég ugyanis bemutatta azt az első, teljes méretű "kapszulát", amelyben a tervek szerint mintegy 1200 km/h-s sebességgel utazhatnak majd az utasok.

A bemutató után a "kapszula" elindult a franciaországi Toulouse felé, ahol a hipergyors vákuumvasút tesztpályáját építik " számolt be róla a Bloomberg. A szakemerek szerint 2019-ben már utasok befogadására is alkalmas lesz a vonat.

© Hyperloop Transportation Technologies

A HyperloopTT Quintero One névre keresztelt eszköze 32 méter hosszú és közel 5 tonnát nyom. A szerkezete szinte teljes egészében a cég által fejlesztett kompozit anyagból, Vibraniumból épüt fel. A Marvel-univerzumból kölcsönzött név a szakemberek szerint egy olyan anyagot takar, ami nyolcszor erősebb az alumíniumnál és tízszer erősebb az acélnál.

A kisebb, tesztelésre használt méretarányos modell egyelőre "csak" 450 km/h körüli sebességre képes, ami harmada az eredetileg kitűzött célnak. Persze Magyarországon már egy ilyen sebességgel közlekedő vonatra is azt mondanák a MÁV-hoz szokott utasok, mint amit a székely bácsi a zsiráfra:

ilyen állat márpedig nincs.

2025. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2025. 1.szám

  • Rajtunk nem fog múlni
  • Meddig várunk még?
  • Karaker nélkül
  • Területi hírek
  • Két vezeték három fázis
  • Úton útfélen

Megtekintés Korábbi számok