A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A MOSZ is részt vett az ALE 9. kongresszusának munkájában

,

A Frankfurt am Main melletti Raunheimban tartotta 9. kongresszusát az ALE, az európai mozdonyvezetők autonóm szakszervezete

Az 1989-ben alapított szövetséget 17 európai ország mozdonyvezető szakszervezete alkotja és több mint 62.000 tagok képvisel. Az október 5-6-án megtartott kétnapos rendezvényen először a szakszervezetek vezetői elnökségi ülésen vettek részt, ahol előkészítették, megvitatták a kongresszus elé terjesztett javaslatokat, majd véglegesítették a kongresszus napirendjét. Az elnökségi ülésen kiemelt napirend volt a vasúti szektor további liberalizációja, a határok átjárhatóságának helyzete, és a vasúti közlekedés biztonsága. Az ALE elnökségi ülésén, a Mozdonyvezetők Szakszervezetét Barsi Balázs elnök képviselte. Amíg az elnökség ülésezett, a kongresszusi küldöttek a házigazda GDL szervezésében egy jövőutazáson vettek részt, ahol a vasúti személyszállítás futurisztikus eszközeivel ismerkedtek. A második nap, a kongresszusé volt a főszerep. A 67 küldött - köztük a MOSZ képviseletében Barsi Balázs, Gyüre Ferenc és Kiss László - megválasztotta az ALE vezető tisztségviselőit, pénztárosát, pénzügyi ellenőrző bizottságának tagjait, majd döntött az alapszabály és a pénzügyi beszámoló elfogadásáról. A szervezet elnökének az eddigi elnököt, Juan Jesús Garcia Fraile-t a spanyol mozdonyvezető szakszervezet (SEMAF) első emberét választotta a kongresszus. Két alelnök a lengyel Leszek Mietek és az olasz Pietro Serbassi lett.

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok