A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Jól halad a tram-train építése

,

Lázár: jól halad a tram-train építése, Vásárhely abszolút nyertese a beruházásnak

Az elővárosi vasút az elmúlt 150 év legnagyobb hódmezővásárhelyi beruházása és egy civilizációs lépés a város számára " jelentette ki az országgyűlési képviselő, aki megkezdte kormánybiztosi munkáját a dél-magyarországi régió közlekedésének fejlesztéséért.

A politikus elmondta, ma reggel összehívta az első munkamegbeszélést a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tram-train beruházással kapcsolatban. " Orbán Viktor arra kért, hogy kormánybiztosként három programmal foglalkozzak a dél-magyarországi régió közlekedésfejlesztése érdekében. Ezek közül az egyik az elővárosi vasút, ami az elmúlt 150 év legnagyobb vásárhelyi beruházása " ismertette Lázár János az Ady Endre utcán tartott tájékoztatóján. Hozzátette, ez egy civilizációs lépés, amivel új élet kezdődik a városban.

A kormány és az Európai Unió összesen bruttó 71 milliárd forintot költ a projektre. Az országgyűlési képviselő szerint a munkálatok jól haladnak, és 2021 szeptemberétől lehet majd használni az új közlekedési eszközt.

" Vásárhely abszolút nyertese a beruházásnak, ami az itt élőknek egy forintjába sem kerül. Ennek megépítését tekintem a képviselői ciklusom legfontosabb feladatának " jelentette ki Lázár János, hozzátéve, ha itt beválik az elővárosi vasút, akkor a kormány más városokban is megépíti azt.

A vasúti sínek korszerűsítése és a vásárhelyi pályakiépítés 2020 júniusában ér véget. Az első engedélyezett villamoskocsi 2020 őszén jelenik majd meg, és a próbaüzem es ekkor kezdődik.

A tram-train csúcsidőben 10 percenként jár majd, 30 perces menetidővel. A 8+4 szerelvényt Spanyolországban, német mintára gyártják. Az üzemeltető a MÁV-Start lesz, azonban ezzel kapcsolatban még sok kérdésről egyeztetés szükséges.

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok