A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Kínában zöld utat kapott az első vízalatti szupervasút

,

Az új szakaszon a szerelvények az óránként 250 kilométeres sebességet is elérhetik majd

Kína tovább bővíti vasúti infrastrukturáját: Peking bejelentette, hogy zöld utat kap az első, víz alatt is futó nagy sebességű szuperexpressz, ami Sanghaj kikötővárosát, Ningbót köti majd össze a keleti parton található Zhoushan szigetcsoporttal.

A tervek szerint a vonal a már meglévő nagy sebességű vasúti hálózathoz fog csatlakozni, körülbelül 70 kilométeres " ebből 16 kilométeres vízalatti " szakasszal. Az így létrejövő vasútvonalon 80 perc alatt lehet majd eljutni Hangcsouból Zhoushanba, a jelenlegi 4.5 órás buszos utazás helyett. Az új pályán a szerelvények a 250 km/h-s sebességet is elérhetik majd.

A menetidő lerövidülésétől a térség gazdasági fellendülését várják, elsősorban a turizmus révén. A Zhoushan szigetcsoport ugyanis hiába van viszonylag közel Shanghajhoz, turisztikailag még felfedezetlen terület a külföldiek számára. A kormány terveiben a vasútvonal mellett " amit jövőre kezdenek el és várhatóan 2025-re fejeznek be, 3.6 milliárd dolláros költségvetésből " más beruházások is szerepelnek, hogy vonzóvá tegyék a helyszínt külföldi turisták számára is - áll a CNN beszámolójában.

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok