Az utasokhoz igazodik az új vasúti menetrend
Új járatokat, felújított kocsikat, egyes vonalakon pedig korszerű motorvonatokat is hoz a 2019-es vasúti menetrend

Budapest és Berlin között Lengyelországon keresztül újra közvetlen éjszakai összeköttetés áll rendelkezésre.
Tegnaptól hatályos a MÁV-Start Zrt. 2018/2019-es vasúti menetrendje. A vasútvállalat közölte: a menetrend tervezésekor figyelembe vették az utazási szokások változásait, az utasforgalmi igényeket, így az új menetrend ezekhez is igazodik. Az elmúlt években kialakított menetrendeknek, a jegyértékesítés modernizálásának, a pályafejlesztéseknek, a felújított kocsiknak és az új motorvonatoknak is köszönhetően az utóbbi három évben mintegy négymillióval nőtt az utasszám.
Belföldön lényeges változás, hogy Pápa és Budapest között InterCity (IC) minőségű kocsik, Debrecen térségében Desiro motorvonatok közlekednek, Dunakeszi állomáson több gyorsított vonat áll meg, Budapest és Győr között pedig új járatok is közlekednek, amelyek közül az egyik a fővárosi színházak vidéki közönségének kedvez. A késő esti, eddig Ceglédig közlekedő gyorsvonat Kecskemétig megy. Győr, Szombathely és Zalaegerszeg felől a Balaton irányába új átszállási és eljutási lehetőségek adódnak az utasok számára. Mint azt a társaság közölte, a Fonyód-Kaposvár vonalon a pálya átépítése lehetővé tette, hogy a vonatok rövidebb menetidővel közlekedjenek, a csatlakozások is jobbak lettek Kaposvárott és Fonyódon. Egyes vonatok több helyen állnak meg, a Pécs és Tapolca között közlekedő fürdővonat például Somogyjád, Osztopán, Somogyvár és Öreglak állomáson is. A Dombóvár- Kaposvár-Gyékényes vonalon közlekedő Somogy IC az utasok kérésének eleget téve megáll Kiskorpád, Jákó-Nagybajom, Kutas, Beleg, Ötvöskónyi és Bolhás településen is. A Mátészalka-Csenger vonalon új, kedvezőbb menetrend alapján közlekednek a vonatok. A Budapest- Százhalombatta-Pusztaszabolcs- Dunaújváros és a Budapest-Hatvan- Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely vonalon a pályafelújítások miatt az év nagy részében vágányzári menetrend lesz érvényben, egyes szakaszokon pótlóbuszos átszállásokra is számítani kell az utasoknak - közölte a MÁV-Start.
Nemzetközi viszonylatban is vannak újdonságok. Bécs, Budapest és Kolozsvár között új járat indul, a Transilvania EuroCity egyúttal összeköttetést teremt Kelet- és Északnyugat-Magyarország között is. Budapest és Bécs között felújított kocsik is közlekednek, amelyek a győri fővonalon a belföldi viszonylatban is javítják a komfortérzetet és a szolgáltatási színvonalat. Budapest és Berlin között Lengyelországon keresztül újra közvetlen éjszakai összeköttetés áll rendelkezésre. Budapest és Krakkó között közvetlen, nappali összeköttetés várja az utazókat. A Pécs-Villány-Magyarbóly- Pélmonostor (Beli Manastir) útvonalon a kishatárforgalmat igénybe vevők napi négy pár vonattal utazhatnak. Pécsett a Budapest felőli IC-ről és a regionális személyvonatokról lehet átszállni, Eszék felé pedig Pélmonostoron biztosít csatlakozást a horvát vasút. A Citadella nemzetközi vonat a turisztikai szezonban - június 20- tól augusztus 24-ig - nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbít, ezáltal könnyebbé válik a kerékpáros utazás Budapest és az Őrség, illetve Szlovénia között. A Hargita vonatpár menetideje a Budapest-Brassó viszonylaton 89 perccel csökken, mert a magyarországi szakaszon kedvezőbb idősávban közlekedik.
Felújítások és villamosítási program Észak-Magyarországon
Befejezte a felújítást a MÁV Sárospatak és Sátoraljaújhely között, így a 4,6 kilométeres szakaszon már nem kell pótlóbuszokkal utazni. Január közepétől viszont újabb vágányzár lesz a további pályafelújítási munkák miatt. A Mezőzombor- Sátoraljaújhely közötti vonalat jelenleg villamosítja a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. Tavaly a MÁV befejezte Bodrogkeresztúr, Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak állomáson a pályaépítési munkákat. Korszerű vágányok, váltók biztosítják a forgalmat, és az esélyegyenlőség jegyében magasított peronok létesültek. (PGI)
A korszerű szerelvények és a jegyvásárlás modernizálása növeli az utasszámot