A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Sokba kerül a Budapest-Belgrád vasútvonal építése

,

Csúszik a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztése, miután a kormány új eljárást rendelt el. A Soroksár és Kelebia között szakasz átépítésének költsége 2018 májusában még 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. A megismételt eljárás miatt az építkezés valószínűleg nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan csak 2020-ban.

A kormány azért fejlesztené a vasútvonalat, hogy a Kínából Európába szánt és a görögországi Pireusz kikötőjébe hajón érkező árukat a Belgrád-Budapest vasútvonal érintésével szállítsák.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter júniusban úgy nyilatkozott, hogy a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Hozzátette: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások. A magyarországi szakasz fejlesztéséről akkor azt mondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, mindkettő magyar és kínai vállalatokból áll.

2024.4.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024.4.szám

  • Aláírásra került a MÁV-START KSZ módosítása
  • Területi hírek
  • EGy szál kötélen
  • Ahol minden kicsit más
  • Zöld-sárga lesz a fél Dunántúl, vasútvonalakat vesz át a GYSEV

Megtekintés Korábbi számok