A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Az RCH hibrid mozdonyainak fejlesztését a járványhelyzet sem akadályozza

,

A Rail Cargo Hungaria és a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd. (CRRC ZELC) vállalat 2019. szeptemberi megállapodásának megfelelően a tervezett ütemben halad az árufuvarozási tevékenységre optimalizált két nagyteljesítményű vontató- és két tolatómozdony fejlesztése. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet nem okoz csúszást a kitűzött határidőkben, a fejlesztési folyamatok jelentősebb fennakadások nélkül folynak. A vontatómozdony az ütemterv szerint 2021 elején érkezik Magyarországra, ahol folytatódnak a tesztelési folyamatok.

Jelenleg zajlik a nagyteljesítményű villany-hibrid vontatómozdony – amelynek fejlesztési koncepcióját novemberben véglegesítették – gyártása. Az elkészült járművet hajóval továbbítják majd Németországba, ahol ősszel kezdődnek meg ipari körülmények között az első tesztelések. A mozdonyt a berlini InnoTrans vásáron mutatták volna be a nagyközönségnek, a kiállítás azonban a járványhelyzet miatt elmarad.

A vontatómozdony az ütemterv szerint 2021 elején érkezik Magyarországra, ahol folytatódnak a tesztelési folyamatok. Az engedélyeztetési eljárást először Magyarországon kezdik, ezt követően a járművet Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Macedóniában, Görögországban, valamint Bulgáriában engedélyeztetik, mivel nemzetközi forgalmban is közlekedik majd.

A hibrid tolatómozdony gyártási folyamatai is hamarosan megkezdődnek, a végleges technikai specifikációk már rendelkezésre állnak. A gyártás várhatóan 2021 őszére fejeződik be, mivel azonban a mozdony csak Magyarországon belül közlekedik majd, az engedélyeztetési eljárást csak itt kell lefolytatni. Bár a fejlesztés kivitelezéséért a kínai fél felel, az RCH szakértői a kezdetektől rendelkezésre állnak és támogatják a szakmai dokumentáció európai szabályozásoknak történő megfeleltetését, ezzel is megelőzve az engedélyeztetés során fellépő nehézségeket.

A tervek szerint a tolatómozdony 2022 tavaszán, míg a vontatómozdony 2022 őszén kezdheti meg a munkát. Az új, rendkívül gazdaságosan üzemeltethető villany-hibrid járművekkel vállalatunk úttörő lépést tesz Európában a vasúti árufuvarozás jövőjének fenntartható biztosítása érdekében.

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok