A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Kell a vasút Budapesten!

,

Átfogó vasútfejlesztési stratéga készül, amely a főváros és az elővárosok közlekedését forradalmasíthatja a vasúti hálózat fejlesztésével és jobb kihasználásával. A MÁV utasai számát figyelembe véve Magyarországon a vasúti utazások mintegy fele budapesti elővárosi utazás, a MÁV-HÉV utasaival együtt pedig a MÁV csoport utasainak mintegy kétharmada budapesti és elővárosi utas. A vasúti közlekedés fejlesztésével Budapest és az agglomeráció közösségi közlekedése is jelentősen javítható, így valódi alternatíva lehet az autózással szemben.

A vasúti közlekedés aranytartalék Budapesten, amely még sok, eddig kihasználatlan lehetőséget kínál. A Kormány célja, hogy javítsa a közösségi közlekedés minőségét, az legyen megbízhatóbb, gyors, zöld és klímabarát. A közlekedési eszközök legyenek komfortosak és az utasok a lehető legkevesebb átszállással érjék el úticéljukat – ezzel a közösségi közlekedés valódi alternatíva lehet az autózással szemben. A HÉV teljes megújításával, valamint a MÁV-csoport által is javasolt vasúti felújítások és bővítések elvégzésével akár 70 százalékkal is növelhető a vasúti közlekedést választó utasok száma Budapesten és az elővárásokban.

A Déli Körvasút fejlesztése az egyik, amivel a vasút versenyképessé válhat Budapest közlekedésében és az új megállókkal és sűrűbb vonatokkal nem csak az ingázók, hanem a városban közlekedők is jól járnak. A Déli körvasút fejlesztése évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás, amely nemcsak az elővárosokból ingázókat, de a budapestieket is szolgálja. A fejlesztés során Kelenföld és Ferencváros között egy – bizonyos szakaszokon két – új vágányt és három új, XXI. századi megállót építenek. A 11. kerületi Nádorkert a budai fonódó villamoshoz és az Infoparkhoz, a Soroksári út környezetében lévő Danubius a dunaparti területekhez és a HÉV-hez, a Népliget megállóhely pedig az M3 metróhoz, az Üllői úthoz teremt majd közvetlen kapcsolatot. A Déli körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok, összekötve ezzel az érdi, a budaörsi és a környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, valamint a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.

A közösségi és nagyvasúti közlekedési infrastruktúra egyik központi elemének, a Nyugati pályaudvarnak a felújítása is kapcsolódik a fővárosi közlekedési fejlesztési koncepcióba: a Nyugati pályaudvar a Nyugati térrel együtt ma Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja. Minden közlekedési módot egybevetve, az átutazókat és az átszállókat is beleszámítva, a felszínen és a föld alatt utazókat is figyelembe véve minden nap mintegy 400 ezer utas fordul meg itt.
A pályaudvar műemléki beruházása során a 143 éves épület patinás legfelső szintje, tornyai és üvegfalai is modern technológiák segítségével nyerik vissza a fővároshoz méltó formájukat, ugyanúgy, mint a pénztárcsarnok és a gyorsétterem épülete. A csarnokban felújítják a felsővezeték-hálózatot, a munkák eredményeként pedig eltűnhetnek az állványzatok a történelmi homlokzatról.

A projekt következő üteme 2021-ben az állomáshoz kapcsolódó aluljáró megújulása lesz, melynek előkészítésében – ugyanúgy, mint a Nyugati pályaudvaréban – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) is együttműködött. A BFK által fejlesztett Budapesti Vasúti Stratégia megvalósításának egyik középponti eleme a Nyugati pályaudvar. A 2020-as évtizedben teljesen megújulhat a pályaudvar, korszerű utaskiszolgálással, kereskedelemmel, korszerű biztosítóberendezésekkel. Mindez azért is fontos, mert ma a fejpályaudvarok jelentik a fejlődés első számú gátját és kapacitáskorlátját.

2020 március-április

Mozdonyvezetők Lapja

2020 március-április

  • Bérmegállapodás 2020
  • Covid 19
  • Egyre nagyobb az igény a vasúti szállítás iránt a járvány miatt
  • Ügyintézés a vírushelyzet alatt
  • Mozdonyvezetők a Mozdonyvezetőkért
  • A kék csoda
  • Állja a sarat, de üzleti tervet módosít a MÁV

Megtekintés Korábbi számok