A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nyereséges a MÁV-csoport - ez derült ki a társaságok beszámolóiból

,

Első ránézésre kifejezetten jó évet zárt 2019-ben a magyar vasúttársaság, a MÁV-csoport tagjainak adózott eredménye 15,6 milliárd forint volt. Ehhez kellett az a közel 350 milliárd forintnyi költségtérítés és támogatás, ami az állami költségvetésből érkezett, ezekkel együtt lett nyereséges a vasúttársaság. Az államtól érkezett pénz fele a közszolgáltatás költségtérítése, vagyis a működéshez nyújtott támogatás.

A legnagyobb profitot az anyacég, a MÁV Zrt. tette zsebre, a vállalat 158,7 milliárdos árbevétel mellett 11 milliárdos nyereséget realizált. A személyszállítási üzletág, a MÁV-Start Zrt. sem panaszkodhatott, 100 milliárdos forgalom mellett 2,2 milliárd forint volt a profitja. Egymilliárd forint felett volt a pályafenntartással- és karbantartással foglalkozó MÁV FKG Kft. eredménye is - írja a Portfolio.

A MÁV Zrt. esetében a tavalyi 158,7 milliárd forintos árbevétel 4,1 milliárddal haladta meg az egy évvel korábbit, ezzel párhuzamosan javult az üzemi eredmény és a nyereség is. A vasúttársaság bevételének legnagyobb része a beszámoló kiegészítő melléklete szerint hálózat hozzáférési szolgáltatásokból volt, ez 94,8 milliárd forintot hozott 2019-ben. Ez jelenti azt, hogy a magán és más állami vasúttársaságok és vasúti fuvarozók fizetnek azért, hogy a MÁV hálózatát használják. A vállalat is elismeri, hogy ennek legnagyobb része a MÁV-Starttól és a Rail Cargo Hungaria Zrt-től származik, ők fizetik be az összeg 90%-át. Emellett a pályaműködtetési bevételek 36,7 milliárdot tettek ki, de ingatlan bérbeadásból és üzemeltetésből is 11,6 milliárdos forgalma volt a társaságnak. Persze ennyi bevétel mellett nem tudott volna nyereségesen működni a MÁV Zrt., ezért volt szükség 153,1 milliárd forintnyi egyéb bevételre is. Ennek legnagyobb tétele a pályaműködtetés üzemeltetési költségtérítése, ami 78,8 milliárd forint volt, illetve a visszapótlási kötelezettség elengedése, ami 57,6 milliárdot tett ki.

A MÁV-Start Zrt. esetében az árbevétel gyakorlatilag 2014 óta stagnál, előtte volt egy nagyobb ugrás. Ez annak köszönhető, hogy a vonatjegyek ára alig emelkedett az utóbbi években. Persze ennyi bevétellel önmagában a személyszállítási üzletág sem tudna nyereséges lenni, az egyéb bevételek meredeken emelkedtek az utóbbi években.  Az árbevétel legnagyobb részét a közszolgáltatási személyszállítás teszi ki, ez tavaly 72,6 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 71,4 milliárddal szemben. De ez sem jelentett tisztán jegybevételt, az 51,5 milliárd forint volt, amihez 17 milliárdnyi árkiegészítést kapott a társaság. Ez gyakorlatilag a kedvezményes jegyek után járó állami kiegészítés, vagyis például a nyugdíjasok és a diákok jegyárának kipótlása. Közben az egyéb bevételek több mint 6 milliárd forinttal emelkedtek 2018-hoz képest, ebben a legnagyobb tétel a közszolgáltatás költségtérítése, ami 174,5 milliárd forint volt, 8,6 milliárddal magasabb, mint egy évvel korábban. Vagyis enélkül vagy minden évben tetemes vesztesége lenne a MÁV-Startnak, vagy jóval drágábban kellene adnia a jegyeket, hogy az üzemeltetés megtérüljön. Ez persze nem egyedülálló a világon, a legtöbb országban a vasúti személyszállítás állami szempontból nem kifizetődő üzlet, így jelentős támogatásra van szükség évről évre.

A személyszállításnál maradva érdemes még egy kicsit megvizsgálni a MÁV-HÉV üzleti eredményét, ez a cég jelenleg a budapesti elővárosi vonatokat (HÉV) üzemelteti. Ez a tevékenység tavaly 2,6 milliárd forintos árbevételt hozott, de a nyereséges működéshez szükség volt további 16 milliárd forintnyi egyéb bevételre is. Az egyéb bevételt szinte teljes egészében az állami juttatások tették ki, a közszolgáltatás költségtérítése 11,2 milliárd forint volt, ehhez jött 4,4 milliárdos költségtérítési hozzájárulás és 0,9 milliárd forintnyi szociálpolitikai menetdíj-támogatás.

2020 március-április

Mozdonyvezetők Lapja

2020 március-április

  • Bérmegállapodás 2020
  • Covid 19
  • Egyre nagyobb az igény a vasúti szállítás iránt a járvány miatt
  • Ügyintézés a vírushelyzet alatt
  • Mozdonyvezetők a Mozdonyvezetőkért
  • A kék csoda
  • Állja a sarat, de üzleti tervet módosít a MÁV

Megtekintés Korábbi számok