A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Elindult a jövő mozdonyvezetőinek képzése az RCH-nál

,

A Rail Cargo Hungaria kiemelt figyelmet fordít a vontatási stratégia folyamatos fejlesztésére, melynek alapvető elemei a modern technológiák alkalmazása, az önálló teljesítmény növelése és a járművezető-utánpótlás biztosítása. Utóbbinak megfelelve újabb mozdonyvezető-képzés indult az RCH szervezésében.

A mozdonyvezető gyakornokok a szükséges ismereteket a MÁV-REC oktatói csapatának segítségével szerzik meg, tanulmányaikat a Képzési Programnak megfelelően az általános szakmai ismeretek és egyéb elméleti tudás elsajátításával kezdték meg, majd vezetési gyakorlatra tesznek szert. A kadétok az egyes modulok végén hatósági vizsgát teljesítenek, tervek szerint 2022-ben már az RCH mozdonyvezetőinek csapatát erősítik. A 26  fő gyakornok október 29-én és 30-án vett részt orientációs utazáson, melynek keretei közt RCH-s vontatójárművek vezetőállásán nyerhettek bepillantást a mozdonyvezetők mindennapi munkavégzésébe.

Az RCH a koronavírus-járvány terjedésére miatti esetleges korlátozásokra is felkészült, a távoktatás biztosítása érdekében beszereztE a szükséges informatikai eszközöket. A megrendelt tableteket A gyakornokok későbbi szolgálataik alkalmával is használni fogják.

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok