A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

250 milliárdot költenének a MÁV-ra


dscf1040
Több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a kormány a következő években, jórészt uniós forrásokból, derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszából.  A Napi Gazdaság  által idézett levélben a miniszter azt írja: a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok előkészítés alatt vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is.

Átépítenék például a Kelenföld-Százhalombatta, a Budapest-Nyugati pályaudvar-Rákospalota-Újpest szakaszokat, sőt utóbbi esetben Vácig újulna meg a pálya. Fejlesztenék a Kőbánya-Kispest-Cegléd közötti, illetve átépítenék a Szolnok-Szajol közötti szakaszt, és innentől a Püspökladányig tartó részen kiépítenék a biztonságosabb közlekedést elősegítő úgynevezett vonatbefolyásoló rendszert (ETCS) is - ennek költsége 12 milliárd forint lenne. (Idővel több mint 10 milliárd forintból - 50 százalékos támogatási arány mellett - a Talent és Flirt vonatokat, valamint a Traxx mozdonyokat is ellátnák az említett berendezésekkel.)

Az előbbi hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok az előkészítés fázisában vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is. Az előbbi 34 milliárd forintba, az utóbbi 16 milliárd forintba kerülne. Ahogyan a többi beruházásnál, itt is százszázalékos uniós támogatási aránnyal számol a kormány. Szintén több milliárd forintot költenének a budapesti elővárosi vonalak mentén a P+R parkolók kialakítására.

Az esetenként több tíz milliárd forintos fejlesztések 2015-ig valósulnának meg, ezeknél azonban előrehaladottabb állapotban vannak a kisebb értékű, néhány száz milliós projektek. A vasúthálózat-fejlesztések jórészt a budapesti elővárosi közlekedési koncepció keretében valósulnának meg, de a kabinet még az idén benyújtaná a kecskeméti és a miskolci elővárosi közlekedési rendszerek fejlesztésével kapcsolatos pályázatokat is.

A tervek szerint - részben szintén uniós forrásból - a jövő év végéig újítják fel a siófoki és a fonyódi állomásokat, az utastájékoztatási beruházást is magában foglaló projekt csaknem 770 millió forintba kerül.


Forrás:Index

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok