A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Záhony már csak árnyéka önmagának

,

Záhonyban és környékén a koráb­biakhoz képest rendkívül visszaesett az áruátrakó forgalom, pedig az el­múlt években jelentős fejlesztések zajlottak. Ennek egyelőre az a hoza­déka, hogy a Távol­-Kelet felől érke­ző áruforgalom szlovákiai irányt vett. A szlovákok ráadásul mesteri húzással csábították oda az orosz befektetőt.


A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban sikertörténetnek még a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni Záhony helyzetét, ahol az elmúlt évek jelentős fejlesztései ellenére a szolgáltatók a fennmaradásért küzdenek. 
Miközben néhány kilométerrel odébb, a szlovák oldalon található ágcsernyői vasúti átrakóközpontban és Dobrán, a konténerterminálon szinte virágzik az üzlet. Ágcsernyőn lényegesen nagyobb áruforgalom bonyolódik, mint Záhonyban, emellett az orosz érdekeltségben levő dobrai konténerterminálra érkezik a távol-keleti konténervonatok többsége, leginkább Kínából, majd a konténerek közúton érkeznek Magyarországra. Záhony fénykorában, a nyolcvanas években Kelet-Közép-Európa áruátrakó központja volt, hiszen a széles nyomtávon érkező vasúti kocsikból itt került át a szállítmányok többsége a normál nyomtávú tehervagonokba. Akkor évente 18"20 millió tonnás áruforgalom bonyolódott, jelenleg három és fél millió.

Forrás: Magyar Hírlap


zahony

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok