A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Késik a vezetőfülke-forradalom


Késik a vezetőfülke-forradalom

A JAVASLAT SZERINT sztrájk esetén a helyi és elővárosi járatok legalább kétharmadának közlekednie kell, míg a regionális és országos járatok esetében maximum ötvenszázalékos leállást tartana elfogadhatónak a kormányzat.

Felrobbanthatná a régit, és új rendszert építhetne a közösségi közlekedésben a kormány a készülő személyszállítási törvénnyel. Elfogadásával "kőbe vésnék", hogy sztrájkok idején hány vonatnak, busznak kell közlekednie, és a szolgáltatók hogyan határozzák meg díjaikat. Feltéve hogy a már kész tervezet menet közben nem alakul át teljesen.

Orbán Viktor miniszterelnök sok mindennel volt már elégedetlen.

Néhány hete azonban újabb fájó pontot talált: évértékelő beszédében a közösségi közlekedés átalakításának eredményeit hiányolta. Teljes joggal. A választási ígéretek és a költségvetés lehetőségei közti szakadékot ugyanis a Fidesz eddig meg sem próbálta átugrani.

A bizonytalanságot az idén nyáron a személyszállítási törvény tervezete körüli huzavonán mérik a közlekedési szakmában. A vasutasok és a buszosok életét elfogadása után alaposan megváltoztató dokumentumot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hónapokkal ezelőtt összeállította.

.A nemzetgazdasági tárca kétségeit fokozhatta, hogy a törvény tervezete nem mondja ki egyértelműen azt sem: a MÁV és a Volán-társaságok egymással párhuzamosan közlekedő járatai nem maradhatnak meg.

Az viszont benne van a törvényben, hogy a vasúti szolgáltató miniszteri engedéllyel vonat helyett közúti járművel is szállíthatja utasait. Feltéve hogy igazolni tudja: a vasút számára a megoldás megtakarítást eredményez, az utasok számára pedig nem kedvezőtlenebb a korábbi utazási formánál. Az utazóknak fel kell készülniük arra is, hogy a törvényben a szolgáltatók adatkérési és meg?gyelési jogait is újraszabályoznák. E szerint a MÁV vagy Volán-társaságok bárkitől kérhetnék családi és utóneve, illetve születési helye és ideje megadását. Ezt az információt az utazási jogosultság háromszorosáig, maximum három évig tarthatnák nyilván. De a szolgáltatók járműveiken és a közforgalom számára nyitott területeken elektronikus biztonságtechnikai rendszereket is bevethetnének. Berendezéseikkel kép és hangfelvételeket készíthetnek.

Népszabadság

javaslat kesik vezetőfülke

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok