A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Megmentették a csődtől a MÁV-ot

,

Átvállalja az állam a MÁV 300 milliárd forintos és a BKV 78 milliárd forintos adósságát " derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendeletből, amelyről a Magyar Hírlap számolt be. Ebben a kabinet elrendeli a PPP-beruházások felülvizsgálatát azzal, hogy azok megszüntetésére, állami tulajdonba vételére 2011-ben kerüljön sor legfeljebb 200 milliárd forintos összeghatárig.


A határozat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek és a nemzetgazdasági miniszternek kell meghatároznia a MÁV-csoport, elsődlegesen a MÁV Zrt. és a MÁV Trakció Zrt., valamint a BKV Zrt. hitelviszonyon alapuló adóssága átvállalásának elveit, tartalmát és ütemezését azzal, hogy az átvállalás összege nem haladhatja meg a MÁV-csoport esetében a 300 milliárd forintot, a BKV Zrt. esetében a 78 milliárd forintot. A kormány e rendeletben felkéri a főpolgármestert, hogy az erről szóló tárgyalásokon vegyen részt. A két szakminiszter az Államadósság Kezelő Központ Zrt. bevonásával tárgyal majd az érintett felekkel az adósságátvállalások jogi és pénzügyi feltételeiről. A rendelet kitér arra is, hogy az adósságátvállalás miatt módosul a 2011. évi költségvetés.

A nemzeti fejlesztési miniszter feladatul kapta, hogy az adósságátvállalás kapcsán készítsen előterjesztést a kormány részére, ennek tartalmaznia kell a társaságok ésszerű alapokon nyugvó költséghatékony átalakítására, a nemzeti közlekedési irányító szervezet keretében elérhető legnagyobb megtakarítására, a jelenleg fennálló díj- és kedvezményrendszer átalakítására, valamint az adósságállomány újratermelődésének elkerülését biztosító működési modellre vonatkozó javaslatot. Az előterjesztésnek szeptember 30-ig kell elkészülnie.

A kormány a Széll Kálmán-tervben már jelezte, hogy a terv keretében rendezi a MÁV 300 milliárdos tartozását, és úgy szervezi át a vasúti közlekedést, hogy a nemzeti vasúttársaság önfenntartóvá válik és működése megfelel majd egy "normális" gazdasági társaság működési elveinek. A Széll Kálmán-terv szerint a fejlesztési tárca december 31-ig kapott határidőt a MÁV adósságrendezési tervének kidolgozására. A Széll Kálmán-terv a közösségi közlekedésről szólva azt rögzíti, hogy 2012. január elsejével alakul meg a Nemzeti Közlekedési Holding és kezdődik meg a közösségi közlekedés szervezeti konszolidációja. Tarlós István főpolgármester még tavasszal pedig azt jelentette be, hogy az állam várhatóan átvállalja a BKV adósságát.



OrientPress Hírügynökség

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok