A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Akiket a mozdony füstje megcsapott.

,

A képen az 1964. augusztusában Szombathelyen gőzmozdonyvezető tanfolyamon végzettek láthatók, akik osztálytalálkozóra jöttek össze. A találkozó helyszíne ezúttal Sopron volt.mv.tallkoz


A tanfolyamon akkor 30 kadét tett sikeres mozdonyvezetői vizsgát, őket 8 előadó segítette. A szombathelyi 1964-es gőzmozdonyvezetők, anno barátságot kötöttek egymással, és ígéretet tettek, hogy találkozókat terveznek, nem hagyják elmúlni közös emlékeiket. Az elhatározást tett követte, először a 20, majd a 25 éves osztálytalálkozót rendezték meg. 2004-ben már a 40 éves múltra emlékeztek, azóta pedig évente összejönnek.

Sajnos a gyorsan múló idő, körükben is éreztette hatását, ma már csak 12 címre viszi a postás a meghívót. Lurmann József Sopronból, Kardos István és Pőcz Gyula Nagykanizsáról, Németh József, Sebestyén István, Dénes László és Fazekas Ferenc valamint a korelnök, 82 esztendős Berta László Szombathelyről, Kutasi Iván Tapolcáról, Braunmüller Lajos Celldömölkről eleget is tudott tenni az invitálásnak, Dzurek Károly békéscsabai és Tarci Imre celli kolléga nem tudott megjelenni.

Városnézés szerepelt a programban majd fehér abrosz mellett az ebédet elfogyasztva és finom borokat ízlelve előkerültek a régi emlékek, anekdotázva telt a délután, és a résztvevők még a hazafelé tartó vonatot is elmulasztották, annyi volt a megbeszélni való.

A találkozó végén elhatározták, hogy 2011-ben Tapolcán, 2012-ben Szombathelyen lesz a viszontlátás. Addig is jó egészséget kívántak egymásnak, amihez a Mozdonyvezetők Lapja is csatlakozik!

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok