A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

KICSINY GŐZÖSÖK TALÁLKOZÓJA


KICSINY GŐZÖSÖK TALÁLKOZÓJA


V. Európai Kerti Vasutak Találkozója -- 2011. augusztus 21-22.


Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Park területén. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, hiszen dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán. 424


Az 2011. augusztus 20-21-i hétvégén most is ellátogatnak a Vasúttörténeti Parkba a környező országok kicsiny gőzösei. A kisvonatok zakatolva haladnak végig a tavaly augusztusban átadott új kerti vasút pályán, amely áthalad alagúton, egy kis tó felett ívelő igazi vasúti hídon, míg a 850 méter hosszú szakasz végén visszatér a kiinduló állomásra. A rendezvény különlegessége, hogy a kicsinyített másolatokat nem csak megnézhetik, de kis is próbálhatják a gyerekek és szüleik.

A magyarországi kerti vasút rajongók között is egyre többen építenek saját gőzmozdonyt, sőt néhányan a mozdonyhoz kapcsolható ülőkocsikat is elkészítenek. Ezeket az egyedi készítésű remekműveket a látogatók is megcsodálhatják a rendezvény ideje alatt.

A Vasúttörténeti Park több mozdonyával képviselteti magát a találkozón: a 203.001-es pályaszámú kisgőzössel; a 2008-ban készült, zöld színű kis Bobó mozdonnyal és az eddig legtöbbet futott két elektromos mozdonykával. A múzeum kisgőzöse vezeti majd fel méltóságteljesen a vendégmozdonyokat a pályára, hogy együtt futhassák a köröket ezen a hétvégén is.

A százéves körfűtőházban a látogatók megtekinthetnek továbbá gőzgépeket, terepasztalokat, melyek miniben modellezik a nagyvasút működését. Természetesen ugyanúgy, ahogy a többi rendezvényen, így most is lehet hajtányozni, mozdonyt vezetni, fordulni a fordító-korongon, bekukkantani a Vasútmodell-házban.

A rendezvény mindkét napon 10:00-18:00 óra között látogatható Budapesten, a Tatai út végén.

AKI RÉSZESE SZERETNE LENNI ENNEK A NEM MINDENNAPI ÉLMÉNYNEK,

LÁTOGASSON KI 2011. AUGUSZTUS 20-21-ÉN A MAGYAR VASÚTTÖRTÉNETI PARKBA!

Magyar Vasúttörténeti Park: 1142 Budapest, Tatai út 95.,

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok