Egyeztetés az új Mt-ről avagy kommunikációs taktika?
Az új Munka Törvénykönyv tervezetének egyeztetésén vettünk részt 2011. augusztus 11-én, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezett. A minisztériumot Dr. Kardkovács Kolos helyettes-államtitkár képviselte, o
ldalán egy-egy professzorral, Dr. Berke Gyulával és Dr. Kiss Györggyel.
A szakmai egyeztetésként meghatározott összejövetel, már az elején okozott némi zavart, mert két meghívót is küldött a tárca, egyet azoknak, akik sztrájkot hirdettek vagy helyezetek kilátásba, egyet pedig a szakszervezeti szövetségeknek. Érdekesség, hogy a Vasutasok Szakszervezete ismételten nem kapott meghívót, arra a kérdésre pedig, hogy ez miért történt, nem volt válasz. A helyettes-államtitkár felvezetőjében kitért, ha a félre értéseket sikerül eloszlatni, akkor az új Mt. tervezettel minden rendben lesz. Szerinte ilyen " egyébként a kormányzati kommunikációban jól tetten érhető- kérdések: a védett kor, a várandós anyák védettségének visszaállítása vagy a munkavállalók személyiségi jogait korlátozó munkáltatói intézkedések. A szakszervezeti vezetők valamennyien kifogásolták, hogy nincsen szociális párbeszéd, hiányzik a háromoldalú tárgyalás a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között. A korkedvezmény és a korengedmény ügyében külön tárgyalások lefolytatását sürgették a szakszervezetek képviselői. Arra is választ szerettek volna kapni a jelenlévők, hogy mi indokolja az új Mt. bevezetését, a szakmai egyeztetést miért nem előzte meg politikai vita. Sajnos a kérdések illetékesek felé eljuttatásának ígéretén túl nem jutottunk. Az új Mt. tervezettel kapcsolatos észrevételek feldolgozása folyamatban van, így azokról érdemben és tételesen nem lehetett egyeztetni. Arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor a legközelebbi találkozóra, szintén nem volt válasz. Összefoglalva: a kormányzati kommunikációban kipipálható eseményként került rögzítésre az egyeztetés, a kormány tárgyalt az új Mt-ről a szakszervezetekkel, csak a tartalom érdemi része hiányzik. Kíváncsian várjuk lesz-e folytatás…
