A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Nem a motorvonatok a hibásak?


images1


Papírja van a Bombardiernek arról, hogy az osztrák vasút, az ÖBB elégedett a nála futó Talent motorvonatokkal. A Dunakeszin karbantartó és gyártó bázist fenntartó cég szerint komoly kihívást jelent majd a konkurens Stadlernek a MÁV Talentjeinek karbantartása.

A Bombardier Talent motorvonatok kiforrott konstrukciójú, magas műszaki színvonalú járművek, amelyekről az osztrák szövetségi vasút (ÖBB) " mely 188 ilyen típusú motorvonatot üzemeltet " a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott " reagált Schwartzné Lovász Beáta, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatója a lapunkban múlt héten megjelent cikkre, amelyben a Talent motorvonatok megbízhatóságát kétségbe vonó cikkeket idéztük. A kérdéses kijelentést egyébként egy osztrák lap tette közzé korábban. Mint ismert, 2006-ban a MÁV motorvonat-tendere, amelyen a Bombardier és a Stadler termékei versengtek, az utóbbi cég győzelmével végződött. Meglepetésre ezután a MÁV kiírt egy újabb tendert, amelyen a rövid határidő miatt csak a Bombardier pályázhatott sikerrel, és így került a MÁV birtokába tíz Talent motorvonat. A járművek féktárcsáinak gyors kopása miatt azóta a MÁV pert kezdeményezett.

A Talentek gond nélkül futnak az ÖBB-nél " mondta az ügyvezető lapunknak. Kijelentése alátámasztására eljuttatta lapunkhoz a hivatalos ÖBB-referencianyilatkozatot. Ami a hazai üzemeltetés során fellépő vitás ügyeket illeti, Schwartzné Lovász Beáta elmondta, hogy a féktárcsa kopását főleg a használat módja befolyásolja. Az egész flotta egyidejű fokozott igénybevétele az elvárásokhoz képest gyorsabb elhasználódást eredményezhet. A nagyobb flottával rendelkező vasúttársaságok meg tudják oldani, hogy cserélgetik a járműveket a különféle igénybevételt jelentő vonalakon, így befolyásolhatják az egyes alkatrészek kopási idejét. A MÁV motorvonatflottájából csak a Talent motorvonatok alkalmasak arra, hogy lebonyolítsák az Ausztriába menő forgalmat, ezért célszerű lett volna ezekből többet vásárolni " vélekedett az ügyvezető.

A motorvonatokat a Dunakeszin működő Bombardier MÁV Kft. tartja karban. A tőlük elvárt rendelkezésre állás 97 százalékos " mutatott rá Schwartzné Lovász Beáta, ezzel utalt a Stadler korábbi nyilatkozatára, amelyben azt állította, hogy a Flirt motorvonatai 94 százalékos rendelkezésre állás mellett üzemelnek.

A MÁV karbantartási pályázatával kapcsolatban az ügyvezető elmondta, hogy az annak előzményéül szolgáló szerződést 2006ban három évre kötötték. És bár lejárt, a Bombardier, hogy a MÁV teljesíteni tudja nemzetközi kötelezettségeit, továbbra is ugyanolyan feltételekkel tartotta karban a Talenteket, bár az számára nem volt kifizetődő. A 2010 végén kiírt új pályázatot a Bombardier ügyvezetője előnytelennek minősítette.

A hat évre szóló megállapodás ugyanis olyan kötelezettségeket tartalmaz a szolgáltató számára, mintha az a járművek teljes életciklusára, azaz 30 évre vonatkozna. A hónapokig tartó tárgyalási fordulókon a MÁV nem vette figyelembe a cég felvetéseit, ezért a Bombardier úgy döntött, nem vesz részt a tender utolsó fordulójában.

A karbantartási pályázattal kapcsolatban megkereste szerkesztőségünket a MÁV Gépészet is, cáfolva értesülésünket, hogy az egyik résztvevő cég pályázati anyagát elkészítette volna. Ezzel szemben az igazság az, mondta Zaránd György vezérigazgató, hogy társaságuk mind a Bombardier, mind az ÖBB számára ajánlatot tett a közreműködésre, mindkét esetben ugyanazzal a tartalommal.

Schwartzné Lovász Beáta a karbantartási tender végeredményével kapcsolatban elmondta " mint ismert, a Stadler végzi majd a Talentek szervizelését ", tudomásul vette, de meglepte a MÁV döntése. A korszerű járművek karbantartása speciális felkészültséget igényel. Nagy kihívás előtt áll a MÁV és a Stadler, hiszen az ilyen alacsony darabszámú flotta esetében a rendelkezésre állási mutatótól való kis eltérés is érzékelhető visszaesést jelent a szolgáltatás színvonalában " nyilatkozta az ügyvezető igazgató. Ez pedig már a Bombardier és a Dunakeszi Járműjavító számára is presztízskérdéssé válhat.

medianezo.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok