A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Családi nap

,

Augusztus hónapban került megrendezés "Családi nap" programunk, mint mindig a sportolni, kikapcsolódni vágyó, munkatársainknak, s családjuknak kínáltunk lehetőséget, a három nap alatt.

















kustnszeg 42


A résztvevők autóval érkeztek Kustánszegre, " Gőcsej Camping"-be. A szállás elfoglalása után mindenki eldöntötte mível tölti a délutánt. Volt akik főzőversenybe mérték össze erejüket, volt aki  kártya varázsát választották. Közben lehetőség volt megnézni a települést, s a tavat. Összekötve egy kis megmártózással, nagyon kellemes volt a víz. Másnap a fizikai sportok voltak terítéken, úszás, futás, horgászat, s a futball. A benevezetteket meghívtuk egy tál ebédre, vacsorára. Külön fénypont volt a horgászverseny után, a sült hal, s a halászlé. A sporttársaink sütötték, főzték a halat, jutott bőven mindenkinek, még a mellettünk sátorozók is megkóstolták. Az első helyezett 3 kg-os amurral, második helyezett 2,5 kg-os ponttyal, a harmadik helyezett jó pár keszeggel vitte a pálmát. A futóverseny a tó körül folyt, míg az úszóverseny a tóban kb 40 méterre bedobott labdáig tartott. A futball " tiszta brazil " homokos pályán folyt, egy idő után, a pálya anyagából több volt a játékosokon, mint a labdán. Esténként csendes "beszélgetések" folytak. Második nap délután lecsapott a vihar, egy fát kidöntött, de nagyobb problémát nem okozott. Habár mind megáztak az autó tulajdonosok, mivel a tűzőnap elől  elösször a fák alá álltunk. A szakadó viharban pedig menekültünk a placra az autókkal. Hozzá tartozik, éjjel négyig nem volt villany, egy idő után nem is hiányzott. Majdnem negyvenen vettünk részt a programon. Néhány kép a dologról.



2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok