A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Egyre többen választják a vasutat


Megfordult a vasút utóbbi években tapasztalt kedvezőtlen utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt a vasúton utazók száma, és növekedett az általuk megtett távolság is " közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn.

A MÁV-Start Zrt. az idei év első nyolc hónapjában több mint három és fél millióval több fizető utast szállított Magyarország területén, mint 2010-ben, és az általuk megtett távolság csaknem 160 millió kilométerrel nőtt tavalyhoz képest " tájékoztat Monszpart Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a közleményben.

A vasúti társaság közlése szerint egyre többen választják az intercityket: a tavalyi évhez képest mintegy négyszázezerrel több utas utazott az emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó járatokon. A távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest"Győr"Hegyeshalom, a Budapest"Debrecen"Nyíregyháza és a Budapest"Miskolc"Nyíregyháza vonalon tapasztalható. A budapesti elővárosi forgalomban elsősorban a Piliscsaba"Esztergom, az Érd"Pusztaszabolcs és a Gödöllő"Hatvan vonalakon utaznak többen.

Növekedés tapasztalható a nemzetközi utazások tekintetében is, idén elsősorban az ausztriai, franciaországi, olaszországi és romániai úti célok esetében utaztak többen.

Az internetes jegyvásárlások aránya emelkedő tendenciát mutat mind a belföldi, mind a nemzetközi vásárlásokat tekintve. A belföldi menetjegyeket érintő tranzakciók száma 2010 azonos időszakához képest csaknem húsz százalékkal emelkedett. További, jelentős növekedést vár a személyszállító vasúttársaság még az idei évre tervezett fejlesztésétől, amellyel az utasok már bárhol kinyomtathatják az online megvásárolt menetjegyeket, nem kell emiatt az állomásokon található jegykiadó automatákhoz menniük.







forrá: MTI     

utas közlekedés intercity

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok