Horgászverseny
II. Mozdonyvezető Csapat Feederverseny Zsennyén!

"…a mozdonyvezetői közösségen belül kellemesen szórakozni vágyó, a finomszerelékes feederhorgászatot szerető,a természetet óvó és védő, a halakat sportszerű ellenfélként tisztelő és a fair play szellemét mindig szem előtt tartó közösség..."
Szeptember 14-én újra összejött egy remek baráti társaság, a talán már hagyományosnak mondható finom szerelékes horgászverseny folytatására.
Sok minden változott azóta, több csapat jelentkezett, amelyek új felszereléssel, kifinomultabb taktikával és még nagyobb lelkesedéssel érkeztek.
Ami nem változott, az a festői környezetben, az Alpok lábainál elterülő, remek adottságú 32 hektáros Zsennyei horgásztó. És persze a tógazda, Komáromi Levente, akinek elévülhetetlen érdemei vannak, hogy ez a remek kezdeményezés meg tudott valósulni, és azóta is éli életét.
A 11 csapat: nagykanizsai -"újoncként"-, zalaegerszegi, celldömölki, soproni és szombathelyi kollégák várták a verseny kezdetét jelző sípszót. A szokásos szolid "bemelegítés" után a tógazda -versenybíró- elmondta a verseny szabályait és egyéb tudnivalókat. Következett a sorsolás, ahol már többen követelték a VIP búvárjaim, valamint a napokban nagy mennyiségben felvásárolt hipermarketi halak visszaengedését. A tóparton szinte nyári idő és tükörsima víz fogadta a versenyzőket, ami horgászati szempontból a halak kapókedvének nem a legideálisabb. De persze nem egy ilyen halban gazdag vízben, ahol már a verseny első felében látszott, hogy a nagyon felkészült kollégák között komoly verseny fog kialakulni. A nagyon erősnek ígérkező kanizsaiak esélyeshez méltóan nyerték is az első fordulót (5pont), a szombathelyi IV-es (8pont) és a celldömölki II (15 pont) csapat előtt. Nem mellesleg a kollégák 186 kg vegyes összetételű halat "főleg pontyot, keszeget és amurt- tereltek a szákokba.
Ezután következett a finom babgulyás és kakaós csiga. Közben volt idő egy kis taktikai megbeszélésre és kötetlen beszélgetésre.
A második fordulóban se kellett sokat várni az első kopoltyúsokra. Sőt, a megélénkülő szél csak fokozta a kapókedvüket. A néha már-már viharossá fokozódó szél egy kicsit nehezítette a versenyzők helyzetét, de a körülményekhez gyorsan alkalmazkodva tovább "húzták" a halakat. Ez meg is látszott a délutáni fogáson, amely összesen 272kg-ra sikeredett, majd 100kg-mal többre, mint a délelőtti. A csapatverseny nagyon izgalmasan és szorosan alakult. Senki nem tudta, hogy alakultak az eredmények a szektorokon belül, így mindenki Levire figyelt, hogy kimondja a verdiktet. A várakozás közbeni stresszt egy kis sörözéssel és zsírosdeszka fogyasztásával oldotta a társaság. A várakozásokhoz mérten a verseny nagyon szoros lett. A bronzérmet egy nagyon jó második fordulói teljesítménnyel a Celldömölk II csapata nyerte a Garas Géza, Nagy Zoltán, Sikos Jenő összetételben. A második helyezett a Túri Attila, Debreceni Zoltán, Nyírő Sándor alkotta nagykanizsai csapat lett, akik talán a második fordulóban kicsit alulteljesítettek önmagukhoz képest. A győztes csapat a Filapovszki Gyula, Tóth Zoltán, Baranyai Zsolt egység lett Szombathely IV csapatával.
A társaság összfogása 46 kiló híján fél tonnára sikeredett, ami 14kg/fő átlagsúlyt eredményezett. A versenyt összetettben Túri Attila nyerte két szektor egyessel, 48kg összfogással.
Talán mondhatjuk, hogy egy jó hangulatú, sikeres versenyen vagyunk megint túl. Ezt próbáljuk meg űberelni tavasszal az egyéni versenyen. Ezúton is kérek minden finomszerelékes feederbotot ragadó kollégát, ha van kedve egy jó társasághoz, egy -reméljük- halban gazdag, jó hangulatú versenyhez csatlakozni, tegye meg a 06303722206 (szolgálati), vagy a 06306642055 számú telefonon. Vagy a bitlosz@gmail.com email címen.
Találkozunk tavasszal, az egyéni versenyen, Zsennyén!
Baranyai Zsolt
