A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A végtörlesztés miatt nem lesz visszaállamosítás



cargomozd

A fejlesztési minisztériumban néhány hete még a Mol-részvények visszavásárlásához hasonló, merész terveket hangoztattak a MÁV 2009-ben rekordáron eladott teherszállítási cégének visszavásárlása ügyében. Mára azonban világossá vált, az állam jó ideig még kisebbségi részesedést sem tud szerezni a Rail Cargo Hungáriában (RCH) - írja a mai Népszabadság.


A RCH visszaállamosításának lehetőségeit vizsgáló bizottság arra jutott, hogy a Cargo eladása az előző kormányzat idején stratégiai hiba volt, de a cégért felajánlott 102,5 milliárd forintot nem lehetett viszsautasítani. Ráadásul a Manninger Jenő fideszes országgyűlési képviselő vezette bizottság megállapította azt is, hogy bár a vasúti teherszállító céget a politika "aranytojást tojó tyúknak" látja, az osztrák vevőnek (ÖBB - osztrák vasút) a vételáron túl is sokba került.Szeptember közepén  - írja a Népszabadság - már körvonalazódni látszott a magyar állami részvényvásárlás. Igaz, egyelőre csak kisebbségi részvényesként kerültünk volna vissza az RCH-ba. Mindez megváltozott a kormány devizahiteleseket segítő kedvezményes végtörlesztéses törvényével, ami komoly károkat okoz az osztrák tulajdonú kereskedelmi bankoknak.

 Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter Matolcsynak írt levelében egyértelművé tette: ezt a lépést rossz néven veszik és keresik a jogorvoslat  lehetőségeit. nem mellékes, hogy a sínen lévő cargós előtárgyalások is megakadtak, a Népszabadság információi szerint "két hétre az aláírástól" az osztrákok lemondták a MÁV-val előkészített találkozót, és a folytatás  azóta sem került szóba.

Az állam a Nemzeti Közlekedási Holding keretein belül nagy szerepet szánt a vasúti teherszállításnak is. Ennek tesz keresztbe az osztrák elzárkózás a tárgyalások folytatásáról, ami miatt állítólag már a magyar részesedésvásárlás sincs napirenden.

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok