RCH hírek
Folytatódik a krízisintervenciós program
Korábbi Hírmondóinkban folyamatosan tájékoztattuk munkatársainkat a Rail Cargo Hungariánál tavaly indított, a balesetekkel közvetlenül foglalkozó kollégáknak, illetve mozdonyvezetőknek tartott pszichológiai tréningsorozatról. Akkor huszonhárman végezték el sikeresen a képzést. A kedvező tapasztalatok és visszajelzések jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy folytassuk és bővítsük a hazai vasúti szektorban egyedülállónak tekinthető képzést.
A második krízisintervenciós tréning a Vasútbiztonság és védelem, valamit a Vontatásmenedzsment szervezetek összehangolt előkészítő munkájának köszönhetően október 3-án indult és a hónap végéig tart. A program keretében sor kerül a mozdonyvezetőknek tartott egy-egy napos tréningre, továbbá a mozdonyvezetőkkel közvetlen munkakapcsolatban álló kollégák két napos képzésére is.
Az egy napos tréning tematikus óráin pszichológus szakember készíti fel a 10-12 fős csoportot egy-egy krízishelyzet hatékony és szakszerű kezelésére. A közös esetmegbeszélések a már bekövetkezett balesetek mentális, illetve lelki feldolgozását segítik elő, a nap végén kitöltött önismereti teszt pedig feltárja azokat a képességeket és személyiségi jegyeket, amelyek befolyásolják a váratlanul bekövetkező eseményekre való gyors reagálást.
A két napos képzésen a Vasútbiztonság és védelem vezetője, két szakelőadója, a Járműmenedzsment két műszaki szakértője, illetve a Vontatásmenedzsment szakértője, vezénylője és hat mozdonyirányítója vesz részt. A képzés célja, hogy felkészítse a mozdonyvezetőkkel közvetlen munkakapcsolatba álló kollégákat arra, hogy szakszerű segítséget tudjanak adni az esetlegesen bekövetkezett baleset feldolgozásához, illetve képesek legyenek kiszűrni a súlyos, további kezelést igénylő lelki traumákat is. A tréning tapasztalatairól munkatársainknak a későbbi Hímondókban, illetve a vállalat magazinjában fogunk beszámolni.
RCH Kommunikáció
