A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Levél az Országgyűlési Képviselőnek


Szakszervezetek Halasi

Érdekképviseleti Társulása

Kiskunhalas

Lukács László

Országgyűlési Képviselő

Bács-Kiskun megye, 8. sz. választókerület

Tisztelt Képviselő Úr!



2011. október 17-én megalakult a Szakszervezetek Halasi Érdekképviseleti Társulása.

Ennek tagjai a versenyszférában, a közlekedésben, a rendvédelemben, az egészségügyben, az oktatásban és a közszféra egyéb területein tevékenykednek a halasi térség munkavállalóinak képviseletében.

A társulás célja: a szakszervezetek erősítése, a munkavállalók és családjaik érdekeinek védelme és érdemi párbeszéd kezdeményezése.

Mint megválasztott országgyűlési képviselőnktől, az alábbi nyílt levélben azt kérdezzük Öntől:

  1. Mi a véleménye az OÉT megszűntetéséről? Utódszervezete megfelel-e a társadalom által elvárt követelményeknek?
  1. Egyetért-e a sztrájkjog korlátozásával?
  1. Hogyan fog szavazni a munka törvénykönyve végszavazásánál? Támogatja-e a dolgozók jogainak csorbítását?
  1. Mi alapján alakítja ki véleményét a kollektív jogoknak a törvénytervezetben megfogalmazott csorbításáról? Hajlandó lenne-e meghallgatni a szakszervezetek véleményét ezzel kapcsolatban?
  1. Támogatná-e egy népszavazás kezdeményezését a munka törvénykönyve jelenlegi tervezetéről?
  1. Az új tervezet létező, ratifikált ILO-egyezményeket sért. Tud-e Ön erről?
  1. A rendvédelmi szakszervezetek június 24-én Önnek átnyújtott, a Belügyminiszter Úr részére címzett életpályamodellel és szolgálati törvény módosításával kapcsolatos javaslatot áttekintette-e, illetve milyen intézkedéseket javasolt az említett témában?

Megtisztelő válaszát október 24-ig az alábbi e-mail címre várjuk: szahet@gmail.hu.

Fenti nyílt levelünket október 19-én, szerdán a kijelölt fogadóóráján képviselőink megkísérlik átadni Önnek. Ezzel egyidejűleg eljuttatjuk a halasi médiának is.

Kiskunhalas, 2011. okt. 17.                                                 

Szakszervezetek Halasi

Érdekképviseleti Fóruma

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok