A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

A BKV és a Volánok sem lépnek be Nemzeti Közlekedési Holdingba


A Napi Gazdaság értesülése szerint sem a BKV, sem a Volánok nem kerülnek bele az újonnan megalakuló Nemzeti Közlekedési Holdingba, a szervezet így csak három MÁV-céget integrálna újra. Szakemberek szerint a párhuzamos közúti-vasúti közlekedés megszüntetését holding nélkül is meg lehet lépni.

A döntés annyira nem meglepő, a Volánok részvételével megalakítandó holding kapcsán korábban többen megkérdőjelezték a lépés szükségességét, előnyeit.Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a MÁV Zrt., illetve 24 Volán-társaság integrálásával hoznak létre közlekedési holdingot, s annak ötlete is felmerült, hogy abba kapcsolódjon be a Budapesti Közlekedési Zrt. Akkor még a tervezett szereplők között maradtak a Volánok, amelyek lényegében annyiban hasonlítanak egymásra, hogy autóbuszokkal távolsági utasszállítást végeznek, de járműparkjuk, szerkezetük különböző, és földrajzilag is elkülönülnek egymástól. Épp ezért kérdőjelezték meg sokan a részvételüket.Ám az eredeti koncepció azért számolt velük, mert a holding keretében szeretné a kormányzat megszüntetni a párhuzamos közúti-vasúti közlekedést, illetve a menetrendi diszharmóniákat. Szakemberek szerint ezt a holding nélkül is meg lehetne tenni, hiszen állami cégekről van szó. Azt nem közölték, hogy a Volánok miért nem csatlakoznak a holdinghoz.


OrientPress Hírügynökség

holding bkv közlekedés vasút-közút

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok