A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Vegyszerrel a fémtolvajok ellen


Mesterséges DNS" alkalmazásával veszi fel a küzdelmet az egyre jobban terjedő kábellopásokkal a német vasúttársaság (DB).


Az utóbbi időben számos nagy forgalmú vasútvonalon kellett leállítani a vonatokat azért, mert tolvajok megrongálták a jelzőberendezéseket: a vezetékek elosztószekrényét feltörve kábeleket és földelővezetékeket loptak el. Volt már több példa arra is, hogy különösen pimasz tolvajok több száz méter felsővezetéket vágtak ki egy pályaszakaszon.

A bandaszerűen elkövetett lopások tárgya minden esetben a réz. A villamos vezetékek alapanyagát képező fém világpiaci ára igencsak felszökött az utóbbi időben. Néhány évvel ezelőtt 2200 és 5000 euró között mozgott a tonnánkénti ár, manapság viszont 7600 dollárt kell érte fizetni. Ennek megfelelően emelkedett az árfolyam a fémhulladék-kereskedőknél is. Erre "utaznak" a színesfémtolvajok, akiknek eddig könnyű dolguk volt: a kereskedőnél csupán személyi igazolványt kellett felmutatniuk, az "áru" eredetét lehetetlen volt megállapítani. Emiatt a fémtolvajok közül csak minden ötödiket sikerült lefülelniük a német hatóságoknak. Ám a DB újítása nyomán gyaníthatóan javulni fog az arány " írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A november közepén Lipcsében tartott nyilvános bemutatón vasúti alkalmazottak a sajtó munkatársai előtt szórták be egy világos színű, különleges folyadékkal a főpályaudvar közelében található kábeleket. Egyúttal elhelyeztek figyelemfelkeltő táblákat is, amelyeken ez olvasható: Vigyázat " láthatatlan jelölés!, utalva arra, hogy a vegyszer azonosíthatóvá teszi a tetteseket és eladhatatlanná a lopott fémet. Azóta a keleti tartományokban, valamint Észak-Rajna-Vesztfáliában több száz kilométernyi vasútvonal mentén jelölték meg a kábeleket ezzel a különleges folyadékkal. A vegyszer már minimális mennyiségben is alkalmas fém alkatrészek (kábel, csatlakozó, kapocs stb.) azonosítására. A vele érintkezésbe kerülő tárgyakon (szerszámok) éppúgy nyomot hagy, mint a tolvajok bőrén és ruházatán. Többszöri alapos mosással is csak nehezen távolítható el. Ugyanakkor láthatatlan: csak ibolyántúli fénnyel megvilágítva tűnik elő.



forrás: mno.hu

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok