MÁV-TRAKCIÓ Zrt. KÜT hírek
Az elmúlt időszakban a Központi Üzemi Tanács, ülésein több témában kért tájékoztatót a munkáltatótól. Az októberi ülésen Szűcs Lajos Humán igazgató Úr a mozdonyvezető utánpótlással kapcsolatban elmondta, éves szinten 30-35 fő a természetes fogyás (nyugdíj, más munkakörbe történő helyezés egészségügyi okok miatt, stb.) a csökkenő megrendelések miatt viszont a cégvezetés úgy gondolja, hogy gyakornokképzést csak 2012 második felében, vagy 2013 első negyedévében indítana.
Elmondta továbbá, hogy azon kollégák korengedményes nyugdíjazását, akik a jelen szabályok szerint igénybe kívánják venni, a munkáltató a budapesti területen is támogatja. Igazgató Úr elmondta. hogy a 2011-es év mozdonyvezetői túlóra felhasználás, kísértetiesen kezd hasonlítani a 2010-es évihez, ami abban nyilvánul meg, hogy a budapesti TVSZK, és az összes többi TVSZK között nagyon nagy a különbség. Feltételezhető, hogy a budapesti TVSZK-nál lesz olyan mozdonyvezető, akinek az éves túlóra mennyisége a 200 órát meghaladja, ugyanakkor vidéken állásidő bevezetése is előfordul. Arra a többek által feltett kérdésre - hogy másképpen lehetne a TVSZK-k között a feladatokat megosztani " azt a választ adta, hogy nem a vezénylés a szakterülete, de azt el tudja mondani, hogy a vezénylési rendszerünk (IVU) hálózati szintű optimalizálásra van beállítva. Jóléti és szociális ügyek napirendi pont keretén belül a KÜT az elkülönített keretből 100 000ft szociális segély odaítéléséről döntött egy debreceni TVSZK-nál dolgozó mozdonyvezető kolléga részére.
A novemberi KÜT ülésre meghívtuk a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatóját, Rácz Imrét, és megkérdeztük mi várható a Trakció jövőjét illetően, milyen változásokat tervez?
Vezérigazgató Úr miután röviden felvázolta pályafutását, elmondta, hogy a küszöbön álló változásokról nem tud információt adni, mert sem stratégia nincs kialakítva, sem döntés nem született, ezért nem akart olyat mondani, ami esetleg pár nap múlva már nem igaz. Vezérigazgató Úr, a változások kapcsán nem sok információval szolgált, de mivel a következő napirendi pontra nem jött előadó, felvállalta, hogy tájékoztatást ad MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-nél 2011-ben megvalósított beruházásokról. Vezérigazgató Úr elmondta, hogy a Trakció 933 db mozdonnyal indult. 2009-ben javaslat született 62 db mozdony selejtezéséről, ami ez év végéi meg fog történni. 2010-ben 157 db jármű került leértékelésre. Ezek pótlására két irányvonal van az egyik a villamos mozdony beszerzés, ami a TRAX mozdonyok szállításával el is kezdődött és valószínűleg év végére 20 db mozdony bent is lesz az országba. A további mozdonyok szállítása, a jövő év közepén kezdődik el. A másik irányvonal a régi járművek felújítása: forgóváz cserék, dízel mozdonyok remotorizációja, illetve elkészült egy prototípus mozdony, amely rádió-távirányítással is működik.
Miután befejezte a tájékoztatást, Vezérigazgató Úr válaszolt a feltett kérdésekre melyek közül csak egyet emelek, ki mégpedig a további személyi változásokkal kapcsolatban, Vezérigazgató Úr kijelentette sehol nem tervez változtatást.
A továbbiakban Szűcs Lajos Humánigazgató úr javaslatára " melyet a KÜT elfogadott " nem a napirendi pontok szerint folytatódott az értekezlet, hanem a tájékoztatást adók személyéhez, illetve időbeosztásukhoz kapcsolódva.
A Központi Üzemi Tanácsot Nyárádi Lászlóné Emberi erőforrás vezető tájékoztatta arról, hogy a munkáltató képzéshatékonysági vizsgálatot végeztet " egy az ezen a területen kutatást végző alapítvány felkérésével - a mozdonyvezetők, a munkaadók, valamint a képzéssel és vizsgáztatással foglalkozók körében. A vizsgálatot a munkaadók és a képzéssel valamint a vizsgáztatással foglalkozók esetében személyes interjúkészítéssel, míg a mozdonyvezetők körében - 1500 kollégát kérdeztek - november 7 - 30-ig az időszakos oktatásokon kitöltött kérdőívek segítségével végezték. A kérdőíven lehetőség nyílott arra, hogy a megkérdezettek a saját javaslatukat is leírják a képzéssel, vizsgáztatással kapcsolatban. Nyárádiné ígéretet tett arra, hogy a vizsgálat eredményét széles körben publikálják, tehát megkapják a mozdonyvezetők, a Trakció vezetői, valamint a képzéssel és a vizsgáztatással foglalkozók és a KÜT is.
Nyárádiné tájékoztatója után Szűcs Lajos Humánigazgató Úr következett. Szűcs Úr a KÜT előre írásban megfogalmazott kérdésére mely arról szólt, mi a szándéka a munkáltatónak az érettségivel nem rendelkező kollégákkal, a törvény hatályba lépése után, kijelentette a Trakció az érettségi vizsgával nem rendelkező mozdonyvezetőket is mozdonyvezetőként kívánja foglalkoztatni. Ennek érdekében minden lehetséges eszközt megragad, amin belül egyfajta lobbi tevékenységet folytat a jogszabály módosítás irányába, de ha ez nem jár, sikerrel segítséget nyújt az érintett kollégáknak az iskolai végzettség megszerzésében. A 2011. évi szabadság kiadásával kapcsolatba elmondta, hálózati szinten október végéig 82%-os a kiadási arány. A 2012 évi szabadságolási tervet csak akkor tudja a KÜT -nek bemutatni, ha TVSZK szinten elkészül. A vezetési idővel kapcsolatban elmondta, hogy október végén az egy szolgálatra eső átlagvezetési idő 6 óra, illetőleg valamivel magasabb. A vezetési idő mértékét a munkafeladatok csökkenésével magyarázta. Az oktató mozdonyvezetők képzésével kapcsolatban feltett kérdésre kifejtette erre a munkáltató senkit nem kötelez, ez egy lehetőség, amely egy plusz tudás megszerzésével, több munkafeladat ellátására jogosít. A jóléti és szociális ügyek napirendi pont keretében a KÜT döntött egy szombathelyi és egy budapesti kollégának 100-100 ezer forint szociális segély odaítéléséről. Egy szegedi, egy miskolci,és egy debreceni kollégának 50-50 ezer forint odaítéléséről határozott.
Budapest,2011. december 10.
Bordás Imre
KÜT elnök
