A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Orbán kiakadt a MÁV milliárdos prémiumlistáján


A miniszterelnök felháborodott a MÁV-vezetők milliárdos prémiumlistáján, Orbán Viktor bekérette a kifizetéseket tartalmazó listát. A súlyosan eladósodott állami vállalat vezérigazgatója 1,6 milliós jutalmat kapna szabályok szerint, havi bére bruttó 2 millió forint.



Orbán Viktor felháborodott a MÁV-nál kiosztandó jutalmakon, értesült az Iho.hu. A miniszterelnök a hírek szerint felháborodott. Államtitkári szintről származó információk szerint Orbán Viktor bekérette a listát, amelyből kiderül, hogy a vasúttársaságnál kik és mekkora összegben vesznek fel jutalmat.

A miniszterelnök nemrég állapodott meg a vasutas érdekvédőkkel (a gördülő sztrájkok atyjával, Gaskó Istvánnal), hogy a kormány kifizeti a dolgozóknak a MÁV Cargo privatizációjából származó összeget, az első részletet a vasúti dolgozók idén kapták, összesen 5 milliárd forintot

A közelmúltban nem ez az első hasonló eset. Két másik, szintén súlyos veszteséggel küzdő állami, illetve önkormányzati közlekedési cégnél is osztottak év végi jutalmat.

A MÁV-csoprt vezetőinek fizetése és prémiumkerete egy 2009-es törvény szerint nyilvános adat, így a számok fellelhetők a vasút honlapján - méghozzá ITT - , bár eldugva, nem igazán informatív cím alatt. (Adatszolgáltatás a 2009. évi CXXII. tv alapján a 2011. november 21-ei állapotnak megfelelően - MÁV Zrt.)

Milliók a karácsonyfa alá 

Ebből kiderül, hogy például Szarvas Ferencet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját a havi bruttó kétmillió forintos személyi alapbérének maximum 80 százaléka, azaz 1,6 millió forint illeti meg éves prémiumként. A vezérigazgató-helyetteseknél (Dr. Mosóczi László, Petrilla György, Koncz Zoltán) a szorzó ugyancsak 0,8, de a kisebb fizetés (1,85 millió) miatt 1,48 millió forint a keret. Az alacsonyabb beosztásokban maximum 75 százalék a jutalomkeret, így például Dr. Unger Kornélia vezető jogtanácsos jutalomkerete 1,05 millió, Szarka László kommunikációs igazgatóé 840 ezer forint.

Januárban kapnák meg a nagy pénzeket 

Úgy tudni, hogy a prémiumot évente több részletben fizetik, de a legnagyobb összeg az év végén szokásos. Ez technikailag januárban érkezik meg a vezetőkhöz.

Ugyancsak a MÁV-csoportot érintő hír, hogy a MÁV Zrt. csütörtök esti igazgatósági ülésén a késői órákba nyúlóan volt terítéken a vasúttársaság szervezeti átalakulásának kérdése. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a korábbi, sürgősnek ítélt és átfogónak beharangozott változásokkal szemben a jelek szerint " legalábbis még egy ideig " a járművek karbantartását végző MÁV-Gépészet önálló marad. (Erre egyébként Szarvas Ferenc célzott is a napokban az újságíróknak egy beszélgetésen.) Úgy tűnik tehát, egyelőre nem alakul meg a "szuper-MÁV-Start" olyan formában, ahogy azt korábban képzelték. Legfeljebb a mozdonyokat üzemeltető MÁV-Trakció kerül a Starthoz.

forrás: privatbankar.hu

2024. 1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2024. 1.szám

  • Megállapodás - garantált reálkereset emelkedéssel
  • Sikeres pályán az RCH
  • Szép volt, jó volt, elég volt!
  • Made in Hungary
  • Csak egy ugrás Bécs

Megtekintés Korábbi számok