Milliós prémiumokkal zárják az évet a MÁV-nál
Az év végén 6,7 millió forintos prémiumot kaphat Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója, három helyettese pedig egyenként csaknem 6,2 millió forintra számíthat " írja a Magyar Nemzet. Az összes vezetőt beleszámítva így több tíz millió forintról van szó.
A MÁV vezetőinek fizetése és éves prémiumkerete megtalálható a vasúttársaság honlapján, Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató maximum 19,2 milliós prémiumra jogosult, három helyettese " Mosóczi László, Petrilla György és Koncz Zoltán " pedig egyenként 17,7 milliós jutalomkerettel rendelkezik. Az, hogy a vezetők ebből mennyit kapnak meg, mindig a következő év közepén " jelen esetben majd 2012 májusában ", a beszámoló elfogadását követő kiértékeléskor derül majd ki. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy már ennek az évnek a végén úgynevezett prémiumelőleget kapjanak. A vasúttársaság a Magyar Nemzet megkeresésére közölte, a MÁV vezetése december elején engedélyezte az éves prémium maximum 35 százalékának megfelelő prémiumelőleg kifizetését.
A vasúti vezetők jutalmazásának kérdése azután váltott ki nagy érdeklődést, hogy az Indóház.hu internetes portál információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök bekérette a prémiumlistát. Ezzel kapcsolatban a vasúttársaság azt közölte, hogy a MÁV Zrt. az MNV Zrt. által 2011. december 23-án valamennyi többségi tulajdonú állami vállalattól kért adatszolgáltatásának a megadott határidőig eleget tett. A vasúttársaság a lap érdeklődésére azt is leszögezte, hogy a MÁV-csoport vezetése 2011. január 1-jétol saját kezdeményezésére, tulajdonosi utasítás nélkül hajtott végre átlagosan 15 százalékos vezetői bércsökkentést, amely a magasabb jövedelemmel rendelkezők esetében a 25 százalékot is elérte.
forrás: mno.hu
