A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Januárra tolódnak a béralkuk


A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet.

Az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Postánál működő szakszervezetek egyelőre nem fogalmaztak meg konkrét bérkövetelést, a legfontosabb szempont számukra jelenleg a munkahelyek biztonsága, az, hogy jövőre ne legyen létszámcsökkentés a vállalatnál

A legutóbbi bértárgyaláson az ösztönzési rendszer jövő évi átalakítását vizsgálták, illetve megállapodtak abban, hogy étkezési utalvány formájában egyszeri juttatásban részesülnek a postai dolgozók, ennek értéke a napi óraelfoglaltság arányában tizenkétezertől huszonkétezer forintig terjed fejenként, amit az idén fizettek ki.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a bérkompenzáció feletti, az infláció mértékét elérő és némi reálkereset-növekedést is biztosító 4,2 plusz 1 százalékos béremelést követel. 
A MÁV menedzsmentje megvizsgálta az eddig ismert adó- és járulékváltozások és a minimálbér 78 ezer forintról 93 ezer forintra történő emelésének, valamint a 108 ezer forintra ugró garantált bérminimumnak a hatásait. Mivel jelenleg 90 ezer forint a legalacsonyabb bér a MÁV-csoportnál, a vállalatnak át kell tekintenie a munkaköri kategóriákhoz tartozó bérsávokat. Jelenleg annyit tudni, hogy a bruttó 218.600 forint alatt kereső munkavállalókat kell kompenzálni - közel tizenötezer vasutast -, amibe az adókedvezmény nem számít bele. A kompenzáción kívül azonban a társaság nem tervez további bérintézkedést - írja a napilap.

Forrás: MTI

bér alku minimál máv-csoport

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok