A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Fordulat: az államnak már nem kell a MÁV Cargo


Fellegi Tamás távozása után a fejlesztési tárcánál átgondolták, hogy a vasúti fejlesztéseket milyen irányba vigyék. Úgy tűnik az állam már nem akarja visszaszerezni a MÁV Cargót, melynek eladásából karácsony előtt fizetett "pulykapénzt" az állam a vasúti dolgozóknak.


A Magyar Nemzet értesülése szerint már nem törekszik a magyar állam arra, hogy tulajdont szerezzen az osztrákok kezében lévő egykori MÁV Cargóban, ehelyett nagyobb feladat várhat a magyar-osztrák érdekeltségű GYSEV Cargóra








A napilap szombati számában iparági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Fellegi Tamás távozása után száznyolcvan fokos fordulat következett be a fejlesztési tárca álláspontjában a vasúti teherfuvarozásban lévő állami szerepvállalásról.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy korábban több alkalommal megírták: a nyilvánosság mellőzésével tárgyalások folytak az osztrák és a magyar kormány között a Rail Cargo Hungaria (RCH), vagyis az osztrák állami vasútnak eladott egykori MÁV Cargo visszavásárlásáról. A tárgyalások tényét egyik fél sem erősítette meg, ennek ellenére mind a magyar, mind az osztrák sajtóban tartotta magát az az értesülés, hogy Bécsben és Budapesten egyaránt támogatják a gondolatot.

A cikk ismerteti, hogy az RHC részleges visszavásárlását akadályozta, hogy hiányzott az a több tízmilliárd forint, amelyért megvásárolhatták volna. Felvetődött, hogy a magyar fél a MÁV Trakció mozdonyait apportálná a közös cégbe, ehhez azonban az államnak át kellett volna vállalnia a nemzeti vasúttársaság 300 milliárdos adósságát. Időközben kedvezőtlen változások zajlottak le az osztrák oldalon is, az ÖBB vezetése a jelentős veszteségek miatt a bírálatok kereszttüzébe került, és már nincs olyan helyzetben, hogy elfogadja az ajánlatot. Az egykori MÁV Cargo részleges visszavásárlása így lekerült a napirendről, viszont a napilap forrásai szerint a GYSEV Cargo helyzetbe hozása lehet az új cél.

forrás:privatbankar.hu

gysev cargo

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok