A mozdonyvezetői hivatásért

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Műszaki hibás kocsi okozhatta a kisiklást


Rácalmás, 2012. február 25., szombat (MTI) " Az első vizsgálatok szerint egy műszaki hibás vasúti kocsi okozta szombat délelőtt tizenhárom teherkocsi kisiklását Rácalmásnál " közölte a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel. A helyszínen azt látta az MTI tudósítója, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik pedig szinte összepréselték egymást.

Hackl Mónika, a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta: a tíz óra után nem sokkal történt balesetben Rail Cargo Hungaria Zrt. negyven kocsiból álló szerelvényének tizenharmadik kocsija siklott ki, majd magával rántott további tizenkét kocsit. Senki nem sérült meg, a pálya azonban jelentősen megrongálódott. A kommunikációs osztályvezető tájékoztatása szerint a tehervonat óránként ötven kilométeres sebességgel haladt.

A szerelvény vasércet szállított Dunaújvárosba. Mint Hackl Mónika mondta, a pályatest helyreállítása két-három napot vehet igénybe, addig a Pusztaszabolcs-Dunaújváros vonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek, a teherforgalom azonban kerülővel zavartalanul bonyolódik.

Az MTI tudósítója a rácalmási vasútállomástól néhány száz méterre azt látta, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik szinte összepréselték egymást. A sínek több mint száz méteren károsodtak, a kisiklott vagonok egy forgalomirányító lámpa oszlopát is ledöntöttek.

A helyszínen a MÁV Gépészet Zrt. balesetelhárítási munkatársai és a MÁV balesetvizsgálói tartózkodnak, a megrongálódott kocsik elszállítása még nem kezdődött meg, a síneken maradt vagonokat azonban már elvontatták.

forrás: Borsod Online

baleset rácalmás

2026.1.szám

Mozdonyvezetők Lapja

2026.1.szám

  • Búcsúzunk Dr. Borsik Jánostól
  • Bérmegállapodás a MÁV-csoportnál
  • Ezernél is több munkaügyi per zajlik
  • A MOSZ választás előtt áll
  • Területi hírek
  • Alapítványi beszámoló

Megtekintés Korábbi számok