A MOSZ Kupa győztese Bp.Keleti csapata
A MOSZ Bp.Keleti tagcsoport együttese nyerte a 2020.évi MOSZ Kupát a Szolnok Tiszaligetben megrendezett döntőben, ahol hat csapat versengett a kupáért. Legjobb kapus:Szegi Gábor (Bp.Keleti), Legjobb játékos: Soós Tibor (Záhony/Debrecen), Gólkirály:Molnár László (Szolnok II) lett.
Hat együttes sorakozott fel a megnyitón, a rendezvényt Barsi Balázs a MOSZ elnöke nyitotta meg. A sorsolást követően két csoportban elkezdődtek a küzdelmek. Az egyik csoportban a tavalyi győztes Záhony/Debrecen mellett Kiskunhalas és Mezőhegyes szerepelt, míg a másikba kapott besorolást Bp.Keleti, a házigazda Szolnok II. és Szombathely gárdája. A csoportküzdelmek után dőlt el a helyosztók párosítása. A csoportmeccsek során kemény csaták jellemezték a játékot, az 1. csoportban a címvédő Záhony/Debrecen együttese szoros meccsekkel jutott a döntőbe. A 2. csoportban a Keletinek könnyebb dolga volt, magabiztosan meneteltek a fináléba, így megismétlődött a tavalyi döntő párosítása. Ezúttal is Záhohy/Debrecen és Bp. Keleti meccselt a kupagyőztes címért. A bronzért a csoportmásodik Kiskunhalas és Szolnok II. versenyzett.
A döntő magas színvonalú, sportszerű játokot hozott, a második félidőre a Keleti átvette a játék irányítását, kiváló kapusteljesítménnyel, magabiztosan játszva biztos győzelmet aratott. A Keleti így visszavágott a tavalyi döntőbeli vereségért. A harmadik helyért folyó meccsen potyogtak a gólok, végül a pontosabb játokot nyújtó Kiskunhalasé lett a dobogó harmadik foka. A meccseket követően ebéd majd a díjátadó következett, az elismeréseket Barsi Balázs MOSZ elnök és Csapkó Béla a MOSZ Sportbiztottság elnöke adta át. Valamennyi csapat díjazásban részesült, ezenkívül a legjobb kapus, játékos és a gólkirály is átvehette az elismerést.
A végig jó hangulatú rendezvényhez az időjárás is kegyes volt, senki sem ázott el. A díjátadás után a csapatok még értékelték az összecsapásokat, a játékosok beszélgetésével zárult az esemény.
Gratulálunk valamennyi résztvevő csapatnak, játékosnak, külön is jár a gratuláció a kupagyőztesnek és a díjazott játékosoknak. Köszönet illeti a szervező Szolnok Tagcsoportot és a közreműködőket, játékvezetőket.
A részletes eredmények:
1.csoport:
Kiskunhalas-Mezőhegyes 2-1
Záhony/Debrecen–Mezőhegyes 5-3
Záhony/Debrecen–Kiskunhalas 4-3
- Záhony-Debrecen 2 2 - - 9-6 6p
- Kiskunhalas 2 1 - 1 5-5 3p
- Mezőhegyes 2 - - 2 4-7 0p
2.csoport:
Bp. Keleti - Szolnok II 2-1
Bp. Keleti - Szombathely 6-1
Szolnok II - Szombathely 7-3
- Bp. Keleti 2 2 - - 8-2 6p
- Szolnok II 2 1 - 1 8-5 3p
- Szombathely 2 - - 2 4-13 0p
3.helyért: Kiskunhalas-Szolnok II 5-3
1.helyért: Bp. Keleti–Záhony/Debrecen 3-1
Végeredmény:
- Bp. Keleti
- Záhony/Debrecen
- Kiskunhalas
- Szolnok II
- Mezőhegyes
- Szombathely
Legjobb Kapus: Szegi Gábor (Bp.Keleti)
Legjobb játékos: Soós Tibor (Záhony/Debrecen)
Gólkirály: Molnár László (Szolnok II)